Ugrás a tartalomra
Bár a hívőknek minden joguk megvan arra, hogy nézeteiket a nyilvánosság előtt kifejtsék, a vallás elsődlegesen magánügy. A hívő emberek ne törekedjenek arra, hogy alapvető morális elveiket rákényszerítsék az egész társadalomra. A demokratikus társadalomnak a vallásos elvek tekintetében semlegesnek kell maradnia.
Kapcsolódó idézetek
-
A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.
Deák Ferenc
-
Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pro, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.
Boldogkői Zsolt
-
Jobb lenne, ha az emberek aszerint lennének vallásosak vagy vallástalanok, hogy hisznek-e valamely vallás tanításaiban, és nem táplálnának olyan illúziót, hogy a vallás emeli a társadalom morális szintjét.
Steven Weinberg
-
A vallás és a hit szétvált egymástól. Nagyon sok vallásosságot lehet látni mindenféle hit nélkül. Formális vallásosságot, amit hagyományszerûen betart, de nincs igazi érzelmi átélés a mélyén. És főként nincs igazi viselkedést, magatartást, cselekvést befolyásoló ereje. Formálisan nagyon vallásos emberek nagy gazemberségeket tudnak elkövetni. A másik dolog, hogy vannak hívő emberek, akik nem vallásosak, de nagyon mélyen hisznek.
Popper Péter
-
A lelkünk teljes kitárulkozása még a legbizalmasabb kapcsolatban sem ajánlatos. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy személyes titkai legyenek.
Popper Péter
-
A vallás olyan, mint a szerelem: nem lehet senkire rákényszeríteni. Azért a hiábavalóság, a vallást államrendszabályokkal meghonosítani vagy megszilárdítani akarni; mert valamint a ki a szerelmet valakire rá akarja kényszeríteni, gyûlöletet teremt, úgy a ki vallásosságot akar kicsikarni, hitetlenséget kelt.
Arthur Schopenhauer
-
Valóban nemes dolog olyan állhatatosan ragaszkodni egy vallásos eszméhez? Számomra kétségtelenül nem tûnik annak. Végtére is egyetlen ember sem tud semmit azokról a magasztos dolgokról, amikkel a vallások foglalkoznak. A legtöbb, amit tehet, hogy a saját személyes tippjét hozzáviszonyítja embertársai személyes tippjéhez. Ha bárki azt mondja ilyen téren, hogy ez vagy az teljességgel és kétségbevonhatatlanul igaz, ez vagy az pedig teljesen hamis, az egyszerûen ostobaságokat beszél.
Henry Louis Mencken
-
Az emberek többsége még legnaivabb hitében sem szabad: miután abban is attól függ többé-kevésbé, hogy a többség mit és hogyan hisz. Mijük is van hát az ilyen embereknek, akiknek, mondhatni, egyebük sincsen, mint a hitük?
-
A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
-
Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.