Ugrás a tartalomra
Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van.
Bertrand Russell
-
Ha őszintén szereted Istent, nem kéne, hogy az legyen a célod, hogy minél jobban megértsd őt? Amikor több különböző Istennel kapcsolatos véleménnyel találkozol, nem kellene kérdéseket feltenned, bizonyítékok után kutatnod, és kitalálnod, hogy melyik az az egy, amelyik a legvalószínûbben igaz? Nem tûnik úgy, hogy sértés Istennel szemben, ha úgy teszel, mintha nem számítana? Igen mély különbségek vannak a különböző vallások között, egyáltalán nem magától értetődőek, és nem lehet mindegyiknek igaza. (Jóllehet, ahogy az ateisták szeretnek rámutatni, az viszont lehetséges, hogy mindegyik téved.)
Greta Christina
-
Ateista vagyok, és az a benyomásom, hogy meg kell védenem az ateizmusomat. Egy ateistát bárki bármikor támadhat. Pedig az ateizmus nem ütközik törvénybe. De ha egy vallásos személyt támadnak a vallásáért, az mindjárt katasztrófa. És folyton azon csodálkozom, és életem végéig csodálkozni fogok azon, hogy a vallás ereje még ma is olyan nagy, hogy háborúzunk, gyilkolunk istenért. Tisztelem a vallásos embereket, nem mondtam, hogy nem, de megdöbbent, hogy még mindig ölünk és ölünk és ölünk és ölünk egy olyan istenért - akár létezik, akár nem -, aki azt mondja, hogy jónak kell lennünk egymáshoz.
Dimitri Verhulst
-
Én ateista vagyok, a lehető legnagyobb mértékig. Sokáig tartott, amíg kimondtam. Már jó pár éve ateista vagyok, de valahogy úgy éreztem, intellektuális felelőtlenség azt mondani, hogy valaki ateista, mert ez valami nem létezéséről a tudásunk. Valahogy jobb volt azt mondani, hogy humanista vagy szabadgondolkodású. Végül úgy döntöttem, hogy én legalább annyira érzelmi lény vagyok, mint gondolkodó, érzelmileg pedig ateista vagyok. Nincs rá bizonyítékom, hogy megmutassam, Isten nem létezik, de ezt olyan erősen gyanítom, hogy nem akarom pazarolni az időmet.
Isaac Asimov
-
A vallásos hithez általában erős érzelmek és mélyen gyökerező meggyőződések kötődnek. Az ateisták is kitartóan ragaszkodnak nézeteikhez, amelyek a vallásos hithez hasonlóan meghatározzák az élethez való hozzáállásukat. Bár tagadják Isten létét, meggyőződésük a vallásos hithez hasonlóan szerepet játszik az életükben. És mivel a vallásos meggyőződés kihat az élet valamennyi területére, rendkívül fontos, hogy felmérjük, spirituálisan összeillünk-e partnerünkkel, mielőtt a házasság mellett döntenénk.
Gary Chapman
-
Én nem vagyok harcos ateista; úgy érzem, mindenki higgyen abban, amiben akar. De az, hogy valakinek különös babonái vannak, még nem bizonyíték a lelki nemességre. Ha valaki, mondjuk, vallásos, ettől még nem lesz automatikusan jó ember.
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics
-
Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
-
A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörû társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.
Boldogkői Zsolt
-
A vallás és a hit szétvált egymástól. Nagyon sok vallásosságot lehet látni mindenféle hit nélkül. Formális vallásosságot, amit hagyományszerûen betart, de nincs igazi érzelmi átélés a mélyén. És főként nincs igazi viselkedést, magatartást, cselekvést befolyásoló ereje. Formálisan nagyon vallásos emberek nagy gazemberségeket tudnak elkövetni. A másik dolog, hogy vannak hívő emberek, akik nem vallásosak, de nagyon mélyen hisznek.
Popper Péter
-
Néhány ember - rengeteg ember - azt se hiszi el, amit lát, különösen, ha a dolog ellenkezik azzal, amit zabálni vagy vedelni, vagy éppenséggel gondolni és hinni akar. Én a magam részéről nem hiszek Istenben. De ha látnám, hinnék.
Stephen King