Ugrás a tartalomra
Bár kívülről szemlélve minden nagyon hétköznapinak tûnt... minden megváltozott. Nem olyan volt, ami az embert villámcsapásként éri, vagy (...) mint egy becsapott ajtó, vagy egy magas C az operában. Lassú, lopakodó változás volt, olyan, ami úgy kezdődik, hogy az ember nem veszi észre, és vége van, mielőtt rájönnénk, hogy elkezdődött.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember lassan változik. Olyanok, amilyenek, aztán egy idő után mások lesznek. De vannak, akik pontosan tudják, mikor változott meg az életük. (...) Vannak, akikben nem a jó indítja meg a változást. Történik velük valami, és attól a pillanatól kezdve minden, amire ránéznek, egészen másmilyennek tûnik, mint azelőtt.
-
Jön egy fordulat, bekattan valami, és az ember érzi, hogy változás következik, sőt, már be is állt. (...) És többé már semmi sem lesz a régi, soha.
-
A szerelem feltámad, és minden nap változik. Nem olyan, mint valami villámcsapás az égből, hogy egy szempillantás alatt más ember leszel tőle.
Julia Quinn
-
Tegnap óta minden más lett, mi addig volt;
Nehezebb már, pedig kisebb a súly.
A kapuban tétován megállok még,
Mintha hinném, hogy felderül,
S nem rám zuhan újból az ég.
Ismerős Arcok
-
Az olyan események, amelyek messziről különösnek látszanának, mihelyst mellettünk játszódnak le, egyszerre természetessé válnak, mint ahogyan valójában azok is; mindennapos módon zajlanak le, egész sereg apró tényre bomlanak, és lassanként belevesznek az élet megszokott szürkeségébe.
Anatole France
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Olyan könnyû bízni az emberekben. Azt hinni, hogy a világ megváltozhat egyetlen éjszaka alatt. Tüntetünk a merényletek után, pénzt gyûjtünk, ha lesújt a katasztrófa, kitesszük a szívünket az internetre. De minden lépés után majdnem ugyanolyan nagyot lépünk vissza. A változások olyan lassan következnek be, hogy alig észrevehető, mikor tényleg megtörténnek.
Fredrik Backman
-
Vannak tragédiák, amelyekre felkészülhet az ember (...), de előfordulnak hirtelenek is, amelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak meg mindent. Ahogy az én életemet is. Volt a tragédia előtti - és van ez a mostani. A kettőnek fájdalmasan kevés köze van egymáshoz.
Harlan Coben
-
Életünk menetét oly apró dolgok is befolyásolhatják. Oly sokan rohannak, mindenkit elfoglalnak a saját gondjai. Oly sok arcot látni, hogy az ember könnyen elveszve érzi magát. Most már tudom: semmi sem történik véletlenül. Minden pillanat megmérettetik, minden lépés megszámoltatik.
-
Változás. Olykor észre sem veszed. Olykor egyszer csak fejbe vág. És olykor átfordulsz a sarkon, és valahogy más emberre ismersz magadban, és a világ sem olyan már, mint előtte volt.