Bár minden erőnkkel arra törekszünk, hogy párosan vagy csoportban éljük az életünket, bizonyos pillanatokban, például a halál közelében, az igazság - miszerint magányosan születünk, és meghalni is egyedül fogunk - dermesztő egyértelmûséggel tör a felszínre. Számos haldokló (...) szerint a halálban az a legrettenetesebb, hogy egyedül kell végigcsinálni.

Kapcsolódó idézetek

1. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
2. Az igazság az, hogy létemben egyedül, tehát önmagam vagyok. Amikor megszületek, egyedül vagyok, amikor fájdalmat érzek, az az én fájdalmam, az öröm az én örömöm, a félelem az én félelmem, a boldogság az én boldogságom. Amikor meghalok, egyedül vagyok; akkor is meghalok, ha húszan vagy akár többen állnak szobámban.
3. Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?
4. Egyedül jövünk a világra, és egyedül halunk meg. Ám ahhoz a magányhoz képest, amit akkor érzünk, amikor először állunk egy szép nő előtt, a születés és a halál kifejezetten népes társasági eseménynek számít. Robert Seethaler
5. Magányosan születünk és magányosan halunk meg. Egyszer és mindenkorra meg kell ezzel barátkoznunk. Magányosságunk létünk egész szerkezetének alapvetése, úgyszólván maga a mestergerenda. Az ember élhet együtt valakivel, de az együtt rendszerint annyit jelent: egymás mellett. És ez épp elég így. Vállvetve élni valakivel, szerencsés pillanatokban talán még együtt is vele. Erlend Loe
6. Való igaz, hogy a végső számvetéskor minden ember egyedül van. Nem számít, hányan veszik körül, lehet bármilyen híres, életének legjelentősebb pillanataiban nagy valószínûséggel magára marad. A születés perce egyszemélyes világ, a halálé szintén. E két legjelentősebb esemény között ott van a könnyek magánya, a változásért vívott harcok, a döntés pillanatai. Ezek azok a helyzetek, amikor az ember pusztán önmagára hagyatkozhat, hiszen senki más nem értheti igazán a könnyeit, a küszködéseit, a döntései mögötti bonyolult okokat. Legtöbbünk élete során lényegében idegen marad még azok számára is, akik őt a legjobban szeretik. Leo Buscaglia
7. Úgy gondolunk a halálra, mint olyasvalamire, ami másokkal történik meg, nem pedig velünk. A haldoklók izolálása csak megerősíti ezt a téveszmét. Ellentétben a múlttal, amikor még szembesültünk a közvetlen környezetünkben haldoklókkal, manapság az emberek gyakran idősotthonokban és kórházakban halnak meg, másoktól elszigetelve. Ennek eredményeként a többségünk, különösképpen a fiatalok, úgy élik a mindennapjaikat, mintha halhatatlanok lennének. Venki Ramakrishnan
8. A halál a maga riasztó némaságával az élet egyik legfontosabb valóságára tanít meg: az élet - kivétel nélkül mindnyájunké - előbb vagy utóbb véget ér. Az ember az egyetlen élőlény, aki tudja, hogy meg fog halni: szembe megy a saját halálával, kénytelen úgy élni, hogy szembenéz vele. (...) Lehetősége kezdettől végigkísér bennünket, amíg egyszer csak be nem következik. Aki ennek tudatában él, átérzi, hogy az élete egyetlen, egyszeri adottság, amelyben mindannak, amit tett, amit átélt vagy elszenvedett - jó és rossz, öröm és fájdalom - különleges, egyszeri értéke és jelentősége van. Lukács László
9. Ha elhisszük, hogy végtelenek a lehetőségeink az életben, azzal csak elhárítjuk magunktól a rettenetes igazságot, miszerint élni annyit tesz, mint előrefelé mozogni az időben, miközben egy belső óra ketyeg bennünk az utolsó, végzetes pillanatig. - Megszületünk, élünk, meghalunk, s hogy eközben milyen döntéseket hozunk, a mindennapos gyötrelmeink végül mit sem számítanak.
10. Maga a halál megtapasztalása a legkönnyebb. A nehezén korábban kell túljutni, amikor az ember még reménykedik. Ha azonban szilárdan elhatározzuk, hogy meghalunk, a többi már könnyen megy. Sebastian Fitzek