Bárányfelhő a te gondod, Az oh-t és jaj-t sirva mondod, De nevetsz a könny alól S könnyeidnek nincsen ára; Délszak égető sugára Még szivedbe nem hatol.

Kapcsolódó idézetek

1. Búba merültnek mondd: a bánat nem örök, A gond is elrepül, akár az örömök.
2. A reménység elhagyott, Csak te vagy hû, csak te vagy társ, Szûnhetetlen gyötrelem, Tél a szívnek, tél az észnek, Kétségbeejtő szerelem, Csak te nem hagysz, s mint sötét por, Mint felhő a vész elől, Hasztalan fut szûm előled. Vörösmarty Mihály
3. Amiért könnyezünk, az magunk temetése. Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel, Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig égett. Énekelsz, beszélsz, vitatkozol, mondod, csak mondod A fél krajcárt sem érő bölcsességet. Kormorán
4. Mikor a nevem meghallod, könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér, ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tûzvihar lesz, nincsen menedék! Szeretlek gyûlölni! Gyûlöllek szeretni! Children of Distance
5. Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet, Mert a nap is elhagyja a kék eget. Sötét gyászom hallatszik a végtelenig, Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.
6. Rózsa, rózsa rengeteg, Lányok, lepkék, fellegek, Lányok, lepkék, fellegek, Illanó könny, permeteg. (...) Messze libben a hajad, Nevetésed itt marad, Nevetésed itt marad, Mint kendőd a szék alatt. Weöres Sándor
7. S hiába bánkódsz, az igazak lehelte felhő nem segít a te könnyeiden - az én szememmel kell kisírnod mindent, hogy érted el ne pusztuljon szivem! József Attila
8. Mint csudálkoznak kisírt szemeimen? Nem tudják, a boldogok! mi szorongat belől, mi fojt el sokszor, mint ha a levegő kiapadt volna körültem... Híjamat érzem, egy része szívemnek nincs betöltve... Én mindenhez olyan jó vagyok, és engem senki sem szeret! Szeretetlenség! a te hideged kínzóbb az elkárhoztak kénköveinél! Kármán József
9. Fagyom nem ûzöd el, hiába, be nem sugárzod éjjelem... Szavaid nehéz kalapácsa zuhog szivemre szüntelen. Alekszej Nyikolajevics Apuhtyin
10. Néz égre, földre, s nem tanál Segélyt, mivel neked Szolgálna; s búd hulláminál Nyugtatná érzeted. De mégis nyúgodj édesem! Majd én a percet ellesem, Midőn örömmel szolgálok neked, Hogy fölviditsam kintelt életed.