Ugrás a tartalomra
Bármelyik szerelem olyan, mint az egyistenhit, kezdetben önként vállalt, majd patologikus.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem olyan, mint egy gyulladás: a hatalmába kerít, majd pedig elenged.
Ámosz Oz
-
A szerelem elején mindenki beleesik ebbe a hibába. Túl sok boldogságot akarnak, túl sok gyönyört, aztán megbetegszenek.
Elizabeth M. Gilbert
-
Bárki, aki szerelmes lesz, különccé válik. Õrültség ezt csinálni. Mintha valami társadalmilag elfogadott formája lenne az őrültségnek.
-
Minden szerelem első, legalább is az ember azt hiszi, hogy az első.
Bajor Gizi
-
A szerelem egy gyógyuló betegség, melyet a beteg gyógyíthatatlannak áhit.
Szász Zoltán
-
Minden szerelem a magunk szereteténél kezdődik.
-
A szerelem olyan mint a mély hit, mindent elhagy magától ragadtatni, és viszont minden szenvedéssel elhagyja magát halmoztatni, de erős marad erőtlenségében is.
-
Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.
Müller Péter
-
A szenvedély olyan, mint a drog: kezdetben azt hiszi az ember, hogy az uralma alatt tartja, de egy napon kénytelen beismerni, hogy a drog uralkodik rajta.
Guillaume Musso
-
A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be.
Oscar Wilde