Ugrás a tartalomra
Bármily gyakorlott szónok legyen is valaki, őrizkedjék beszéde fonalát tulhosszura nyújtani, különben elszakad a hallgatóság türelmének fonala.
Kapcsolódó idézetek
-
Na, ez a gond azokkal, akik jó hallgatóság. Nem szakítják félbe a mondatainkat, megkímélve minket attól, hogy valójában befejezzük azokat. És nem beszélnek el a fejünk felett, engedve, hogy amit sikerült kinyögnünk, az elvesszen vagy megváltozzon közben. Egyszerûen csak várnak. Így az embernek folytatnia kell.
Sarah Dessen
-
Türelmesnek lenni általánosságban nem is olyan nagyon nehéz; de ahol azon dolgok, melyek éppen a türelmet igénybe veszik, folyvást mindig meg-megújulnak, ott erélyes, szilárd akaraterő kívántatik hozzá, mert a türelem nagyon, de nagyon nehezen teljesíthető kötelességgé válik, és gyakran akkor szakad el a fonala, amikor arra éppen a legnagyobb szükség volna.
Kalocsa Róza
-
Túl sokáig hallgatni nagyon veszélyes lehet. A nyelv elfonnyad, ha nem használjuk.
Astrid Lindgren
-
Hosszasan olyasmiről beszélni, ami untatja a hallgatót, nemcsak udvariatlan, de néha veszedelmes is.
Alan Alexander Milne
-
Az ember ne akkor beszéljen, amikor annyit tud beszélni, hogy betölti a két órát, hanem amikor olyan mondanivalója van, aminek a súlya két óra.
Hofi Géza
-
Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak, hogy elfedje a tárgyat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést.
Winston Churchill
-
Tartózkodni kell a hatásvadász megnyilvánulásoktól, nem szabad kierőszakolni a sikert. Akkor a közönség is őszinte lesz, és véleménye időtálló marad.
-
A beszélgetésnek csak akkor van igazából értelme, ha türelmesek vagyunk a szavakhoz, a beszélgetéshez. Szakítsunk időt egymásra!
-
Nem mindig könnyû dolog igazat mondani, főképp, ha az embernek rövidre kell szabnia a mondanivalóját.
Sigmund Freud
-
A szavak és kimondásuk különleges jelentőségû. Elképzelhető, hogy kevés szó hangzik el, sok hallgatással, szünetekkel megszakítva. Máskor áradnak a mondatok, mégsem érik el a céljukat, mert túlságosan kuszák.