Ugrás a tartalomra
Bármilyen halk is a motor, minden hûtőszekrény búg egy kicsit. Ez a búgás, habár a hûtési mechanizmushoz tartozik, nem beépített elem. Naivitás azt kérdezni: "Voltaképpen mire jó ez a búgás a hûtőszekrényben?" De még ennél is nagyobb hiba így érvelni: "Ha nem lenne jó valamire, már réges-rég kidobták volna a tervezők." Pedig éppen itt vannak tévedésben, akik szerint az álmot, ha semmilyen funkciója nem lenne, már nyilván kirostálta volna az evolúció. Ennek épp a fordítottja igaz: addig, amíg a REM-alvás evolúciós funkcióval bír, az álom is az uszályában maradhat.
Kapcsolódó idézetek
-
A hûtő be- és kikapcsol. A csövek csendesen búgnak. A padló nyikorog. Odakint zúg a forgalom. Ezeket a hangokat mindig halljuk, ezért általában meg se halljuk őket.
Stephen King
-
Új hûtőgép nélkül még elvan az ember egy ideig - ha nincs mit beletenni, akkor van csak baj.
-
Mire jó az új konyha, ha egyedül eszünk benne vagy duzzogunk? Mire jó az új nappali, ha soha nincs időnk üldögélni benne? Mire jó az új autó, ha minden utazásnál veszekedünk benne, ráadásul nincs is már időnk utazgatni, erdőben sétálni vagy nyaralni?
-
Néha a funkció feledteti velünk az esztétikai hiányosságokat. Arról nem is beszélve, hogy a rútnak is megvan a maga esztétikája.
Leslie L. Lawrence
-
Az emberiség rettentő büszke arra, hogy ők találták fel a porszívót, a repülőgépet, sőt állítólag még a Holdon is jártak, de kérdem én, mi szükség volt mindezekre? Ki akar a Holdon járni éjjel mínusz 180, nappal pedig plusz 140 fokban, amikor ott vannak a frissen vasalt ruhák és az ellenállhatatlanul puha törülközők a gardróbban, melyeken olyan jókat lehet szundikálni. Az emberek logikája megfejthetetlen.
-
Bár látszólag nincs köze a valósághoz, az álom mégis kötődik az élet nagy érdekeihez; regresszív hallucinációk segítségével megpróbálja pótolni azt, ami hiányzik; és létezését kizárólag annak köszönheti, hogy nagyon nagy szükségünk van az éjszakai alvásra. Másfelől a vicc megpróbál kis örömmennyiségekre szert tenni pszichikai apparátusunk szabad és akadálytalan mûködéseiből. (...) Az álomnak az az elsődleges feladata, hogy védjen minket a fájdalommal szemben, a vicc viszont arra szolgál, hogy gyönyörûséget szerezzen nekünk; ebben a két funkcióban valamennyi pszichikai funkciónk találkozik.
Sigmund Freud
-
Az orvosok a túlélési hányadot tudják emlegetni. Hogy egy év meg két év, mintha csak ez számítana. De mi értelme van így túlélni akkor, ha túl beteg vagyok ahhoz, hogy dolgozzak, hogy rendes kaját egyek, vagy hogy szerelmeskedjek. Amennyi idő még hátravan, azt a saját házamban akarom tölteni, a saját ágyamban akarok aludni. Nem akarom, hogy napi 3 tucat tablettát tömjenek belém, hogy kihulljon a hajam és hogy még az ágyban felüléshez is gyenge legyek. Nem akarom az émelygést, amitől mozdulni sem lehet (...), én meg közben csak egy haldokló roncs volnék, akit gépek tartanak életben. Csak hogy húzzuk az időt? Nem, nem! Ti is csak úgy emlékeznétek rám. Ez a legrosszabb benne.
-
Az örök elégedetlenség a mozgatórugó; a munka általa mindig élő marad és mindig más lesz. Ha azt éreznénk, hogy hú, mennyire jó minden, akkor valószínûleg elunnánk egy idő után mindent, amit csinálunk.
Péterfy Bori
-
Miért pazarolna a varjú energiát olyasmire, ami nincs a hasznára? Az evolúció kemény játszmája az összes haszontalan tevékenységforma elhagyását követeli, és mindazokat kilöki a versenyből, akik ebben az értelemben nem elég hatékonyak. Mi, emberek azonban már rég nem tartjuk magunkat ehhez a látszólag megingathatatlan törvényhez, mert - legalábbis a tehetősebb országokban - fölös energiával rendelkezünk, amit pusztán szórakozásra is fordíthatunk. Miért lenne ez másképp egy intelligens madárnál, amely már elegendő élelmet raktározott el télire, így kalóriáinak egy részét szórakozásra és játékra pazarolhatja?
Peter Wohlleben
-
Az ember az egyik nap még vekkerre ébred, reggelizik, munkába megy, veszekszik, nevet, szeret, mosogat, aggódik, hogy a hó vége előtt kiürül a számlája... nem is gondol arra, hogy minden, ami körülveszi, egyszer csak elillanhat. Még ha tudja is, hogy a világ változik. Még ha látja is a hőmérőn. Nem gondol ilyesmire mindaddig, amíg egy nap nem a vekker hangjára, hanem kiáltásokra ébred.
Maja Lunde