Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bármilyen lelki nyomorban élek, ott még nem tartok, hogy képmutatásnak tartsam mások erényeit, csak azért, mert belőlem hiányzanak. Akadhatnak emberek, akik olyan tisztán halnak meg, amilyen tisztán másnak megszületni sem sikerül.

Moldova György
🍁 Október 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Rengeteg ember él borzalmas körülmények között, szegénységben és kiszolgáltatottságban (például nagyvárosok nyomornegyedeiben), ami miatt nem várhatjuk el tőlük, hogy az általuk példaképnek tekintett személyektől tanult dolgokon elgondolkodjanak, illetve ezeket kritikával illessék, még akkor sem, ha ezek a példaképek gyakran (és érthető okokból) nem az erények fontosságát hangsúlyozzák, hanem hogy mindenkinek a maga javát kell néznie. Úgy érzik, nem szabad hagyni, hogy a mások iránti gondoskodás visszahúzza az embert, hozzá kell szokni az erőszakhoz és a kegyetlenséghez és még sok szörnyûséghez. (...) Ezek az emberek nem tudnak erényessé válni, de nem azért, mert képtelenek lennének rá, hanem mert elképzelhetetlenül nehéz helyzetben vannak.
  2. Azoknak az embereknek, akik bármi módon is fontosak nekem, szenvedést, magányt, betegséget, bántalmazást és méltatlanságot kívánok - kívánom, hogy ne legyen nekik ismeretlen a mélységes önmegvetés, az önmagukkal szembeni bizalmatlanság gyötrelmei, a legyőzöttek nyomorúsága: nem érzek részvétet irántuk, mert azt az egyetlent kívánom nekik, ami ma még bizonyítani képes, értékes-e valaki, vagy sem - hogy van-e tartásuk... Friedrich Nietzsche
  3. Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok. Paulo Coelho
  4. Nincs az embernek olyan nyomorúságos lelki vagy fizikai állapota, amikor ne találna valakit, aki nála még sokkal nehezebb helyzetben van. És óriási erőt ad, ha akkor még tudsz is valakinek segíteni. Jókai Anna
  5. Aki bennem él, az nem egy tiszta elme, Az életéhez nincs elég türelme. A halálához meg még nem elég bátor, De ha eljön érte, és szól, ő majd elindul magától. Tankcsapda
  6. Nem szép dolog azt gondolni, hogy az emberek megérdemlik a halált. De néha nem vagyok benne biztos, hogy egyesek megérdemlik az életet. Fredrik Backman
  7. Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat. Albert Einstein
  8. Tudom, hogy vannak rosszabb dolgok is az életben, mint amivel nekem kell megküzdenem. Értem én, hogy az élet tele van szarsággal. Azt viszont nem, hogy miért kéne jobban éreznem magam attól, ha erre emlékeztetnek. Nem hiszem, hogy valakinek a fájdalma vagy a bánata kapcsán kifejezett őszintesége rossz dolog lenne, csupán azért, mert valaki más a világban szintén bánatos.
  9. Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életmûvek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat. Radnóti Miklós
  10. Nem tudom nem tárgyilagosan látni magamat. De ezt nem mint problémát élem meg, csak tudni kell róla. (...) Kíméletlen tud lenni, igen. Annyira szélsőséges az ember hangulata, hogy egyik pillanatban nagyon tud fájni... aztán van, amikor kicsit sem érdekel. Pogány Judit
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat