Rengeteg ember él borzalmas körülmények között, szegénységben és kiszolgáltatottságban (például nagyvárosok nyomornegyedeiben), ami miatt nem várhatjuk el tőlük, hogy az általuk példaképnek tekintett személyektől tanult dolgokon elgondolkodjanak, illetve ezeket kritikával illessék, még akkor sem, ha ezek a példaképek gyakran (és érthető okokból) nem az erények fontosságát hangsúlyozzák, hanem hogy mindenkinek a maga javát kell néznie. Úgy érzik, nem szabad hagyni, hogy a mások iránti gondoskodás visszahúzza az embert, hozzá kell szokni az erőszakhoz és a kegyetlenséghez és még sok szörnyûséghez. (...) Ezek az emberek nem tudnak erényessé válni, de nem azért, mert képtelenek lennének rá, hanem mert elképzelhetetlenül nehéz helyzetben vannak.