Ugrás a tartalomra
Bele kell törődni, hogy az egészség csak egy a sok jó dolog közül, amiben részünk lehet, s nem tudjuk bármeddig megtartani.
Kapcsolódó idézetek
-
Fel kell hagynunk azzal az elképzeléssel, hogy az egészségre úti célként tekintsünk, ahova remélhetőleg egyszer megérkezünk. Az egészség folyamatos cselekvésből áll.
Mindy Pelz
-
Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.
Arisztotelész
-
Egyetlen egészségünk van, vigyázzunk rá!
Anouk Brackenier
-
Az egészség egyetlen, a betegség meg sokféle.
Arisztotelész
-
Az egészség eszköz a boldogsághoz. Önmagában nem garantálja a boldogságot, de szükséges hozzá.
-
Az egészség nagy kincs, az egyetlen, amely arra érdemes, hogy ne csak időt, verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá, de még életünket is kockára tegyük a nyomában, hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány. Nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed...
Michel de Montaigne
-
Az élet több mint jó egészség. Az csupán eszköz, nem pedig a cél.
Julian Sheather
-
Tudni kell mindent elengedni. Amihez muszáj ragaszkodnunk, az a jó és teljes élet lehetősége, amit még felismerni sem könnyû.
Erőss Zsolt
-
Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem egyben a külső és belső környezettel kialakult testi, lelki egyensúly, ami ugyanakkor az ember testi-szellemi és társadalmi jólétét jelenti. Ennek az állapotnak a fenntartása csak aktív egészségtudatos magatartással lehetséges, amiért a romló környezeti feltételek miatt egyre többet kell tenni.
Tompa Anna
-
Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.