Ugrás a tartalomra
Birtokba vette a lány ajkát, ahogy addig soha senki. Még soha, egyetlen csók sem juttatta túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rá eddig úgy, hogy még többet kívánjon, és senki tüze sem égette még úgy, mint ez a tûz.
Kapcsolódó idézetek
-
Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni, milyen érzés vele lenni. Az érintését, az ízét, még az illatát is olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki, senki ne vehesse el tőlem.
Becca Fitzpatrick
-
A szerelem éget csak, őt már elégette, a szeretet melegít, s ő sohasem fázott még ilyen nagyon.
Mikszáth Kálmán
-
Amikor megérintette az ajkát, olyan volt, mintha tûk fúródnának testének minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melege volt és fázott egyszerre, és valami új érzés áradt szét benne, valami teljességgel zavarba ejtő.
Kai Meyer
-
Lelkében fájdalmas sebek és gyötrelmes érzések szakadtak fel, s az arcán forró könnycseppek csorogtak végig. Mert ahogy ez a férfi csókolta, ilyen figyelemmel és vággyal, még nem csókolta senki.
A. O. Esther
-
A lány mélységesen szerette. És szerette volna megsimogatni. Mindig szerette volna átölelni, de csak addig, míg a fiú nem akarta őt.
David Herbert Richards Lawrence
-
Mézédes csókját még most is érezte a száján, és ez bizsergető érzéssel töltötte el annak ellenére, hogy tudta, kényszerből adta, mégsem rontott az ízén. Ujjaival az ajkához nyúlt, mintha azzal elevenebbé tehetné az emléket, de az már elszállt.
A. O. Esther
-
Nem forróságot éreztem, ahol az ajka hozzám ért, hanem tüzet, mind a harminchét alkalommal, az államon, a puha arcomon, ahogy odasimult, a hajtövemnél a fülem alatt. Égési sebeket hagytak a csókjai. Ma is érzem őt az ujjbegyeimmel.
-
A vágyat senki se tudja magához édesgetni. Vagy megvan a nőben, ami kiváltja, vagy nem. Vagy ott vibrált már az első tekintetben, vagy sohase létezett.
Marguerite Duras
-
A fiú ajka végre, végre az övére leereszkedett, olyan emésztő vággyal, amitől Luce lélegzete elállt. Úgy csókolta meg a lányt, mintha Luce egy elveszett rész lenne őbelőle, amit végre visszakap.
Lauren Kate
-
Ahogy ott álltunk, és a tudtomon kívül megszorítottam a kezed, úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni. Soha!