Ugrás a tartalomra
Csak viszonylag kevés ember elég szerencsés ahhoz, hogy élete végéig folytassa a valóság titkainak feltérképezését, hogy a világ és az igazság megértését újra és újra felülvizsgálja, térképét nagyobbítsa, vonalait finomítsa, egy-egy vonalat újrarajzoljon.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazságot kevés ember képes megfelelően kezelni.
Conor McGregor
-
Kevés olyan dolog van a külső világon és a gondolatok mélységében egyaránt, amit ki ne kutatna az ember, ha elég komolyan és elég odaadással próbál nyomára jutni.
Nathaniel Hawthorne
-
Egy ember élete kevés ahhoz, hogy az életfolyamatokat megértse. Egy kutató meg kell hogy elégedjen azzal, hogyha ezeknek az életfolyamatoknak egy egész parányi részét megértette, és egy egész parányi kis jelenségről sikerült a fátylat leemelnie.
-
Az ember csak ritkán részesül abban a szerencsében, hogy olyan rendkívüli valaki kerül az útjába, aki lénye legmélyét érinti meg, s teljesen kicseréli.
-
Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló!
-
Kevés embernek van elég fantáziája a valóság elképzeléséhez.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Az igazán lényeges és érdekes dolgokkal általában csak azok szoktak foglalkozni, akiknek az élet nem hagy más lehetőséget: mindent elveszítenek, esetleg egy baleset vagy betegség folytán nem marad más útjuk, mint felébredni - divatosabban: megvilágosodni. Magától, külső kényszer nélkül az ehhez szükséges szembenézéseket szinte senki nem vállalja fel, sokunk inkább végigmenekül az életen a materiális dimenziók társadalmilag elfogadott céljait hajszolva.
-
100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát, és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének, és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.
-
A szerencsések nemcsak figyelnek a körülöttük lévő világra, és érdekes emberekkel találkoznak - ők szokatlan módokat találnak arra, hogy felhasználják és újraértelmezzék tudásukat és tapasztalataikat. A legtöbb embernek nagyszerû lehetőségei vannak a keze ügyében, de soha nem jön rá, hogyan hasznosítsa őket. A szerencsés emberek jól ítélik meg tudásuk és kapcsolataik értékét, és kiaknázzák ezt az aranybányát.
Tina Seelig
-
Az élet bonyolult kérdéseire csak bonyolult válaszok léteznek. És azok megértéséhez sajnos sokat kell olvasni és tanulni.
Vágó István