Ugrás a tartalomra
Csoda, amikor sokan együtt vagyunk, és senki nem bánt senkit. Mert egyikünk sem ülhetne itt, egyikünk sem lélegezhetne, élhetne, hogyha számtalan ember nem gyilkolt volna, nem halt volna meg azért, hogy mi itt lehessünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Legalább száz indokot tudtam volna mondani, amiért most nem kellett volna itt lennem, de egyik sem tûnt jelentőségteljesnek amellett az ok mellett, ami az ittlétem mellett szólt. Életben voltunk mindketten, és mindazokkal együtt, akik fontosak a számunkra. Ez maga volt a csoda.
-
Ha törődnénk egymással sírás helyett,
Ha szeretnénk egymást hazudozás helyett,
Ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett,
Talán megérnénk a napot, amikor senki sem hal meg.
-
Meghalni se kéne külön. Annyira együtt vagyunk.
Tandori Dezső
-
Sok minden van, amin nehéz egyedül keresztülmenni. De azért vagyunk egymásnak, hogy ne is kelljen.
Kollár Betti
-
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Kosztolányi Dezső
-
Azért vagyunk itt, mert a mi őseink győztek. Mindig a győztesek élnek. Ha az őseink vesztettek volna, akkor mi nem ülhetnénk itt. Tehát, nem szabad finnyásnak lenni, az emberek vérengző állatok. Ezért óriási csoda, amikor nem bántjuk egymást.
Feldmár András
-
Szeretném, ha segítenétek nekem. (...) Mert iszonyú meghalni, a halál nem közös sors, ahogy aljasul mondogatják; minden egyes alkalommal irtózatos egyéni dráma. Önmagam számára én egyetlen vagyok, nem egy a sok milliárd emberből, aki halni készül. Könyörgöm mindnyájatoknak, tegyetek valamit, legyetek mellettem, szóljatok, sajnáljatok engem. Van-e fontosabb annál, mint ami velem most történni fog? Mit ér az emberiség, ha nem áll el a lélegzete, amikor egy ember meghal? Tegyetek valamit, ti mindannyian, mert egyik embertársatok fél!
-
Élni annyi, mint másokat felélni. Valamennyien egymást faljuk. Ha nagy néha megcsillan valahol egy kevéske jóság lehetősége, ne tagadjuk meg magunktól. Erőt ad a nehéz időkre.
Erich Maria Remarque
-
Körülöttünk mindenhol csak őrület és kegyetlenség van, és igazságtalan dolgok zajlanak. Ami az egyiknek öröm, az a másiknak fájdalom. Semmi sem kimondottan ellenünk történik, nincs egy hatalmas lény odafent vagy idelenn, aki ellenünk ármánykodna. Minden, ami történik, azért van, mert megtörténhet. Az élet nem szól többről, mint arról, hogy lélegzünk.
-
Sokkal jobban elviselnénk egymást, sokkal jobban megférnénk, ha jobban megértenénk egymást, mert akkor lehetetlen volna egymásban csalatkoznunk.
Alfred Adler