Ugrás a tartalomra
Dan hadnagy egyszer felhívott és azt mondta, többé nem kell törődnünk a pénzzel, én meg azt feleltem: az jó, egy gonddal kevesebb. Mama mindig azt mondta, hogy az embernek csak annyi vagyon kell, amiből megél, a többi csak felvágásra meg fennhéjazásra való.
Kapcsolódó idézetek
-
Anyám mondott nekem valamit, amit azóta sem felejtettem el. Azt tanácsolta, hogy mindig legyen saját pénzem, hogy megvédhessem magam, és soha semmiben ne legyek a férjemre utalva. Hogy soha ne bízzak meg a férjemben, mert nem számít, mennyire szeretjük egymást a házasság kezdetén (...). Biztatott engem is, a nővéremet és a húgomat is, hogy tanuljunk tovább, igyekezzünk anyagi függetlenséget teremteni magunknak, "mert ez lesz az egyetlen fegyverünk a jövőben; a férfiak nem támogatják a nőket". Minden szavát elhittem és komolyan vettem, miközben az életemet és a kapcsolataimat alakítottam.
Rahaf Mohammed
-
Az anyám azt mondta, hogy azokra a jóságokra emlékezzem, amelyeket mások tesznek velem, ne azokra, amelyeket én teszek másokkal. Csak akkor lehet igazán szabad az ember, ha nem pakolja tele a szívét haszontalanságokkal.
-
Anyámnak volt igaza, amikor azt mondta, hogy azért panaszkodom ennyit, mert mindenem megvan? Talán tényleg szükségünk lenne egy kis semmire.
Fabio Volo
-
Pénz mindig kell hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos.
Szerb Antal
-
Édesapámnak nagyon egyszerû volt az életfelfogása: a semmiért cserébe nem kapsz semmit. Mindent ki kell érdemelni munkával, kitartással és becsületességgel.
Grace Kelly
-
Apám (...) két dologra tanított: az egyik, hogy elégedjem meg kevéssel, és minden erőmből segítsek másoknak; a másik pedig, hogy csináljam jó kedvvel azt, amit amúgy is csinálnom kell.
Ioan Slavici
-
Anyám gyerekkorom óta folyton figyelmeztetett, mondjak imát valamiért. Mindig imát mondtunk. Imádkoztam felhőkért és pizsamákért. Imádkoztam villanykörtékért és méhekért. Soha ne imádkozz szerelemért vagy egészségért, mondta Anya. Se pénzért. Ha az Isten meghallja, mi az, amit igazán akarsz, nem adja meg. Garantált.
-
A becsület olyan, mint a kard, így mondta apám: ne hadonásszunk vele fölöslegesen, akkor rántsuk ki, ha próbára kell tenni.
Ken Follett
-
Az emberek mindig azt mondják: "Mitől vagy olyan depressziós? Bármit megvehetsz, amit csak akarsz." Mindenkinek azt kívánom a világon, hogy legyen gazdag, így majd megtudják, hogy a pénz nem minden.
DeMar DeRozan
-
Nem fogom azt mondani, hogy nem érdekel a pénz. A pénz igenis fontos. De nem a legfontosabb. (...) Amikor elérsz az életed egy bizonyos pontjára, akkor a pénz már nem fog motiválni.
Cristiano Ronaldo