Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

E szóban: szerelem, minden megvan, ami boldogíthat. S én annyira önző va­gyok, hogy szeretném, miszerint e szót rajtunk kívül ne használhassa senki. Mert én nem hi­szem, hogy annak értékét más is úgy becsülje, mint én és te.

Rudnyánszky Gyula
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Te nem lehetnél boldog, ha ehhez kegyetlennek kellene lenned. Ha azt mondanám, légy önző, éppen azt törném meg benned, amit a legjobban szeretek.
  2. Hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bûnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet. Jókai Mór
  3. A szerelem önző dolog, arról szól, hogy meg akarunk ismerni valaki mást, és rajta keresztül meg akarjuk ismerni önmagunk és a világot. A szerelem bolondság, gyönyörû, vad és őrült állapot, egyszerre függeni kezdünk valaki mástól, semmit sem akarunk többé csak őt, a nagy Õ-t, azt, akibe beleszerettünk, akinek egyszerre szépnek halljuk a hangját, szépnek látjuk a szemét, a haját, az alakját, mindenét. Õt akarjuk, semmi mást nem akarunk. Nem vagyunk többé a magunk urai, elkapott egy ismeretlen, és legyőzhetetlen erő, magával ránt elkerülhetetlenül, olyan, mint a gravitáció. Dragomán György
  4. Minden tettemben és gondolatomban és életem minden mozzanatában meg tudom magam tartani. A szerelemben nem: itt teljesen fel kell magamat adni. (...) Önmagamat nem tudom feladni csak úgy, minden további nélkül. Nem lehet úgy, hogy visszakapjam magam. Akit visszakapok, már nem az, aki voltam. Az már több, gazdagabb, egyszerûbb, tisztább és istenibb. Ez a szerelem titka. El kell vesznem és meg kell semmisülnöm. Hamvas Béla
  5. A szerelem nem a boldogságról szól. Egyedül is lehetsz boldog. A szerelem azt jelenti, hogy számodra ő, csakis az ő egészsége és boldogsága a legfontosabb. Ha ez nem így van, akkor nem szereted igazán.
  6. A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. Varnus Xavér
  7. Mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósította meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tûrt az apáink miatt? Ez az őszinte szeretet? Hát nem az! Ezt hívják birtokló, önző szeretetnek, ha ezt lehet egyáltalán szeretetnek hívni! Csernus Imre
  8. A szerelemben nem az a jó, hogy én szeretek valakit. Hogyisne. Hogy kinevessen. Azt már nem. A szerelemben az a jó, ha engem szeret valaki. Az nagyon kellemes. Az illető kedves hozzám, mindig szépeket mond és hízeleg. Harsányi Zsolt
  9. Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölne bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörû ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól. Nicholas Sparks
  10. Mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig. Müller Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat