Ugrás a tartalomra
Egy asszony mindig tudja, miért akar gyereket. Ha másért nem, egyszerûen azért, mert százmillió másik asszonynak van, de neki még nincs. Ösztön? És ha az? Megfogható okokból keletkezett az élőlényekben az ösztön, vagy (...) az Isten találta volna ki véletlenül? A maga istene se, a más vallások istenei se csinálnak semmit véletlenül.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem akármilyen teremtmény, nemcsak ésszel, hanem az állatok ösztönével is rendelkezik. S az ösztön nem csal. Isten tudja, hogyan és miképpen, a lelkünk mélyén, a zsigereinkben, a bőrünkben, az agyunkban rejtőzik ez az ösztön. S el sem lehet mondani, hányszor és miképpen jelentkezik.
-
Istennek természetesen lehetett valamilyen számunkra ismeretlen indoka arra, hogy az élet és az értelmes élet kifejlődését egy olyan jellegû folyamatra "bízza rá", mint a darwini értelemben vett evolúció. De amit mi egy mindenható, mindentudó és erkölcsileg tökéletes lény indokairól át tudunk gondolni, az arra mutat, hogy egy ilyen lénynek plauzibilis indokai lennének arra, hogy ne ezt tegye, hogy vagy a speciális teremtés, vagy pedig egy céljainak sokkal inkább megfelelő, az általunk ismerttől egészen eltérő jellegû evolúciós folyamat mellett döntsön, amikor élőlényeket akart létrehozni. Ezért - ha nem is az evolúció puszta tényéből, de az evolúció bizonyos általános sajátosságaiból - indokoltan és nagy valószínûséggel következtethetünk arra, hogy nincs ilyen lény.
Szalai Miklós
-
Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.
Kálvin János
-
A nőknek adott a természet vagy a jóisten (...) egyfajta biológiai kreativitást. Vagyis nincs annál nagyobb alkotási lehetőség, mint amikor valaki egy új, kicsike embert tud világra hozni. A testében hordozza, óvja, megszüli, táplálja, felneveli.
Popper Péter
-
- Ha anyai ösztönről beszélünk, akkor az olyasvalamit jelent, ami megvan minden egyes nőben, kivétel nélkül?
- Természetesen, kedvesem. Hiszen ettől nő egy nő. De persze attól, hogy megvan bennünk, még nem feltétlenül tudjuk, hogy hogy is fejezhetnénk ki. Nem lehet csak úgy bekapcsolni, de ha a szükség és a helyzet úgy kívánja, nem marad rejtve senkiben.
-
Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék.
Csányi Vilmos
-
[A nők] szeretik azt hinni, hogy az ösztön az a különleges fegyver, amivel Isten őket felruházta. Minden olyan esetre, amiben igazuk van, kilenc olyan esik, amiben az ösztönük téved.
Agatha Christie
-
Ha a vallási mítosz nem létezik valamely kultúrában, akkor hamar kitalálják, s ez valóban így történt, több ezerszer a történelem során. Az efféle megkerülhetetlenség minden fajnál az ösztönös viselkedés jele.
Edward O. Wilson
-
Az ember akkor teremt istent, ha nem érti, mi miért történik, és minden azért történik, mert úgy akarta egy isten.
-
Isten a férfiakat erősebbnek, de nem feltétlenül intelligensebbnek teremtette. A nőket intuícióval és nőiességgel ajándékozta meg. Ez a kombináció - megfelelően használva - elegendő ahhoz, hogy túljárjanak bármelyik férfi eszén.