Ugrás a tartalomra
Egy fajhoz hasonlóan egy hitnek is ki kell bontakoznia, majd ki kell halnia a környezeti feltételek változása során. Ez egyik esetben sem szelíd folyamat.
Kapcsolódó idézetek
-
A fajok kialakulása és eltûnése olyan, mint egy (...) folyamatos mozgás, amelynek során egyszer minden bizonnyal a mi fajunk is kihal.
Rudi Westendorp
-
Előbb-utóbb minden természettudós beleütközik abba a problémába, hogy a kor tudományos színvonalán egy-egy kérdés megválaszolása lehetetlen. A kutató kénytelen a hit eszközéhez nyúlni, hogy továbbléphessen. Így válik a hit a természettudományos gondolkodásnak is valamilyen értelemben részévé.
Vizi Elek Szilveszter
-
Minek menteni a fajokat, kérdezik tőlem, reménytelen ügy, hát nem? Na de ez olyan, mint amikor a hívő embertől kérdezik, miért hisz. Belülről fakad ez is, az is. A hitünket lehetetlen megmagyarázni másnak - ehelyett inkább cselekedjük azt, amit diktál, mert hisszük.
James Powell
-
A természet feletti növekvő uralom végső soron szükségszerûen vonja maga után a vallás fokozatos visszavonulását, korábbi pozícióinak feladását. S bármilyen okos taktikával is törekednek erre, a világosság és sötétség kontrasztja nem tüntethető el. A játszma vége nem lehet kétséges. Világos lép - és győz.
-
Onnantól kezdve, hogy valaki egy erősebb hit, egy fegyelmezett rendszer szerint él, amiben vannak szabályok, azt megpróbálja a környezetére is ráerőltetni.
Majka
-
A hit nem elég, mert néha az ember olyasmiben is hisz, ami távolodik.
-
Mindegy, hogy lefelé vagy felfelé mozdul látszólag az ember sorsa, a változás következményeit viselnie kell a környezetének is.
Rácz Zsuzsa
-
A holt hit tartós, de úgy, mint egy múmia. Évezredekig is eláll. Üveg alatt, és nem szabad friss levegőt engedni rá, mert szétporlad. Az élő hit naponta képes megújulni.
Müller Péter
-
Néha a helyzethez való hozzáállás alakul át, máskor pedig maga a helyzet módosul. Nem lehet tudni előre.
Eline Snel
-
Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehûlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk.