Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy író úgy szokta elmesélni a dolgokat, ahogyan alakulniuk kellett volna, nem pedig úgy, ahogy ténylegesen megestek.

Stephen King
⚖️ Igazság 💔 Szakítás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az író valahogy nem is az erényeivel igazán író, hanem inkább azzal, ami hibás, selejtes, tökéletlen benne -, ez a hiba igazán ő. Márai Sándor
  2. Az író nem azonos azzal, amit leír.
  3. A regény valójában az író álma. Többnyire a valóságból indul ki, az író azonban nem irányít, hanem képzeletének kényszerítő parancsát követi. Alex Miller
  4. Amit az író nem ír meg, ugyanannyit elárul róla, mint amit megír. Jeanette Winterson
  5. Gyakran úgy tûnhet, hogy a kritikusok a szerzőt azért hibáztatják, amiért nem azt a könyvet írta meg, amit ők el akarnak olvasni; valójában azonban azért hibáztatják őt, mert azt a könyvet írta meg, amit ők maguk is akartak, de képtelenek voltak rá. Nassim Nicholas Taleb
  6. Az író elsősorban nem azért ír, hogy olvassák. Persze hogy szeretné, ha olvasnák. De elsősorban az írásért ír, mindenekelőtt azért, mert ez az ő létezési módja, mert így veszi birtokába - ő és a könyve - a valóságot. Félicien Marceau
  7. Az író mindenről írjon, csak ne közvetlenül a saját életéről; bár örökké önnön élményeiből táplálkozik, neki mindig másokra kell figyelnie.
  8. A dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogy azt eltervezzük. W. Bruce Cameron
  9. A regényírónak nem az a becsvágya, hogy jobban csinálja, mint elődei, hanem hogy meglássa azt, amit ők nem láttak, elmondja, amit ők nem mondtak el. Milan Kundera
  10. Lehetőleg úgy írj, amint beszélnek, de ne beszélj úgy, amint írnak! Charles Augustin Sainte-Beuve
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat