Ugrás a tartalomra
Egy iskola sok mindent adhat: tudást, mûveltséget, kultúrát, még szakismereteket is, bár azok gyorsan elavulnak. Egyetlenegy dolgot nem ad az iskola: észt. Azt még az egyetem sem ad, onnan is mindenki pontosan ugyanannyi ésszel távozik, mint amennyivel érkezett.
Kapcsolódó idézetek
-
Az oktatás nem azonos a tudással. És még csak a tudás megszerzéséhez szükséges eszközökkel sem. A tudás éppúgy eredhet a mindennapi életből.
-
Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyû.
Kodály Zoltán
-
Az emberek nagy tömegei végképp elszoktak a gondolkodástól. A tudományos eredményeket nem értik, a tudományos gondolkodás szelleme nem hatja át őket. (...) Az iskola, amelynek ezen a helyzeten segíteni kellene, csak ismereteket tanít, nem a tudomány szellemét, és pláne nem ennek a szellemnek a méltánylását, vagy élvezetét.
-
A szellemi éhség, az a fontos, ez azután megmarad az egész életben. Ha befejezem a tanulást, befejezem az egyetemet, akkor úgyis mindent elfelejtek (...). Ami megmarad, az a szellemi éhség.
Szent-Györgyi Albert
-
Az iskolában lehet, hogy elfogadták a győzteseket és a veszteseket is. Az élet azonban nem ilyen. Az iskolában kijavíthatod a rossz jegyeket, és annyi időt kapsz a helyes válasz megtalálására, amennyit csak akarsz. Ennek azonban semmi köze nincs a valós élethez.
-
Ahogy azt minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tudja, azok a képességek, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy jó jegyet kapjunk egy vizsgán, nem azonosak az irodalom, a biológia vagy a matematika valódi megértésének képességével. És minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tisztában van azzal is, hogy ha választani kell a kettő közül, a legtöbb iskola a jó jegyeket választja.
Yuval Noah Harari
-
Mindannyian sokkal többek vagyunk, mint a jól elvégzett munkánk vagy a gondosan felépített karrierünk. Az iskola az életre készít fel, és ennek csak egy része a hivatáshoz szükséges képességek megszerzése.
Keith Devlin
-
Fontos iskolába járni, de még fontosabb megszerezni az igazi tudást. Az elsőből nem mindig következik a második. Akár iskolázottak vagyunk, akár nem, saját felelősségünk megszerezni mindazt a tudást, amire szükségünk lehet.
Austin Kleon
-
Az iskola nagyszerû hely a tanulásra, ahol megmondják nekünk, mit tanuljunk, mit gondoljunk, és mire emlékezzünk. Viszont csak kevés vagy egyetlen óra sem szól arról, hogyan tanuljunk, hogyan gondolkozzunk és hogyan emlékezzünk.
Jim Kwik
-
Az iskola a legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen igézően szép lehet a tudomány vagy a matematika; megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.
Csíkszentmihályi Mihály