Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szellemi éhség, az a fontos, ez azután megmarad az egész életben. Ha befejezem a tanulást, befejezem az egyetemet, akkor úgyis mindent elfelejtek (...). Ami megmarad, az a szellemi éhség.

Szent-Györgyi Albert
💔 Kapcsolat vége ⚽ Sport
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az éhség a legfontosabb érzés, amit ismerünk. Az első lecke, amit megtanulunk. De az éhséget könnyen lehet csillapítani, kielégíteni. Létezik egy másik erő, egy másfajta éhség, az olthatatlan szomjúság, amit nem lehet megszüntetni. Léte ad célt létünknek, ettől vagyunk emberek. Ez az erő a szeretet.
  2. Az egyetem felemészti (...) az emlékeket, és az ottani élmények megváltoztatnak bennünket. Ha akarjuk, ha nem, megtesszük az első lépéseket a felnőttkor felé. Döntenünk kell, kik vagyunk és mi lesz belőlünk. Valami nagyobb és jobb felé száguldunk.
  3. Elemi szükségünk van a kultúrára. Élelem nélkül eltengődünk, pár órás alvásokkal is meglepően sokáig lehet bírni, de csak egy darabig. A kultúrával is ez a helyzet. A hiányérzetek előbb vagy utóbb összesûrûsödnek.
  4. Akármit teszünk is, annak az a célja, hogy folytassuk az életet. Az a célja még az éhségnek, még a betegségnek is; vannak, akik belehalnak, de a többi szívósabb lesz. John Steinbeck
  5. A víz semmi, ha nem tudod, mit jelent a hiánya. És az még nem élet, ha nem halsz szomjan. Antoine de Saint-Exupéry
  6. Az egyetem olyan, mint a katonai kiképzés: az első egy-két évben nem látsz ki belőle, annyira sok, annyira beterít. De kell ez a sok: mint amikor beleugrasz valamibe, és abban nyakig elmerülsz. Ez a sok egy darabig teher, fullaszt, de aztán átlendül valami minőségibe.
  7. Egy iskola sok mindent adhat: tudást, mûveltséget, kultúrát, még szakismereteket is, bár azok gyorsan elavulnak. Egyetlenegy dolgot nem ad az iskola: észt. Azt még az egyetem sem ad, onnan is mindenki pontosan ugyanannyi ésszel távozik, mint amennyivel érkezett. Mérő László
  8. Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet. (...) Az emlékezetünk fûzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk. Luis Bunuel
  9. Az éhség élessé teszi az agyat, olyan lesz tőle, mint valami szablya. És minden jó dolog a világon az éhségből született. Daniel Banulescu
  10. Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki. Udvaros Dorottya
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat