Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy kapcsolatban nem csak az számít, hogy megkapjuk, amit akarunk. A másik akarata is fontos, a tisztelet, amely miatt figyelembe vesszük, illetve a hatalom, amely miatt szándékosan semmibe vesszük.

Piia Leino
🛍️ Eladó 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mit számít, milyennek látjuk egymást! Az érzés a fontos. A szerelem: akarat. Szeretni akarsz, hát szeretsz: látni akarsz, hát olyannak látsz, amilyennek szeretnél. A tárgy csak alkalmazkodik. Leslie L. Lawrence
  2. Alapvetően az a fontos, hogy én szerethessek. Legyen kit szeretnem, szerelemmel. Persze az se rossz, ha szeretve vagyok, de az is elég, ha a másik fogadja. Lángh Júlia
  3. Az ember még a párjának sem könnyen adja meg a szabadságot, sokszor az ő életét akarja élni, be akarja zárni. De ha kicsiben, azaz egy párkapcsolatban képesek vagyunk tiszteletben tartani a másik akaratát és személyiségét, akkor nagyobb eséllyel fogunk tiszteletben tartani minden emberi akaratot és személyiséget. Falusi Mariann
  4. A bizalom életbevágóan fontos két ember kapcsolatában. Nemcsak tudni kell a másik emberben megbízni, de magában a kapcsolatban is bíznunk kell. Adam J. Jackson
  5. Nem is figyelünk oda egymásra. Csak azokra a dolgokra, amik minket is érdekelnek. De abban a pillanatban, hogy az érdekeltség megszûnik, eltûnik az akarat is. Az akarat arra, hogy megértsük a másik lelkét.
  6. Az akarat nagyon fontos. Csak az akarat erősebb a vágynál. Lakatos Levente
  7. Ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor rettenetesen fontos megtudnod, hogy mi teszi boldoggá a másikat. Ne csak azt tartsd szeretetnek, aki neked jó, hanem próbálj rájönni, mit tart szeretetnek a másik.
  8. Az a fontos, hogy az ember maga szerelmes-e. Ha szerelmes, akkor sok mindent megtehet azért, hogy a másik viszontszeresse, de ha nem szerelmes, akkor csak az idejét és az energiáját fecsérli. Mérő László
  9. Az igazi kapcsolatokat az alávetettség jellemzi, még akkor is, ha döntéseitek nem igazán hasznosak vagy előrevivők. (...) Az alávetettség nem a tekintélyről szól, és nem is az engedelmességről; ennek teljes mértékben a szeretetből és tiszteletből származó kapcsolatok jelentik a lényegét. William Paul Young
  10. Ha mûködőképes kapcsolatokra vágyunk, azt kell néznünk, hogy mit szeretünk és tisztelünk a másikban, nem pedig azt, hogy milyen kivetnivalót találunk benne.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat