Ugrás a tartalomra
Az igazi kapcsolatokat az alávetettség jellemzi, még akkor is, ha döntéseitek nem igazán hasznosak vagy előrevivők. (...) Az alávetettség nem a tekintélyről szól, és nem is az engedelmességről; ennek teljes mértékben a szeretetből és tiszteletből származó kapcsolatok jelentik a lényegét.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki sem jelentheti a mindent számomra. Az egész nem szól többről, mint arról, hogy elkötelezed magad, és felelősséget vállalsz más iránt. Ez a lényeg. Végül is mi a szerelem, ha nem a tisztelet, a bizalom és a megbecsülés?
-
A valódi szeretet (...) nem bánt, nem használ ki, nem aláz meg, nem minősít és nem birtokol. Ehelyett türelmes, odafigyelő, odaforduló, tiszteletben tartó és elfogadó.
Bucsi Mariann
-
Az igaz szeretet nem követel semmit, a másik fél javát keresi. A szeretetteljes elfogadás pedig a konfliktusok kezelésének feltétele. A követelés és a kényszer a kapcsolatok romlásával jár.
Gary Chapman
-
Egy kapcsolatban nem csak az számít, hogy megkapjuk, amit akarunk. A másik akarata is fontos, a tisztelet, amely miatt figyelembe vesszük, illetve a hatalom, amely miatt szándékosan semmibe vesszük.
Piia Leino
-
Minden tartós kapcsolat abból indul ki, hogy az ember mindennek ellenére szereti a másikat. "Szeretlek, annak ellenére, hogy nem olyan vagy, amilyennek először képzeltelek." Nem magától értetődik, hogy az ember kiáll a másik mellett. Csak akkor beszélhetünk valódi szeretetről, ha tényleg tenni akarunk valamit a másikért. A kapcsolat nem maradhat fenn az adakozó szeretet nélkül.
Alfons Vansteenwegen
-
A szeretet nem áldozat és nem megfelelés kérdése. Ha szeret valaki, eleve csak a legjobb lehetsz neki. Számára a tökéletesség abban fogalmazódik meg, milyen vagy, és nem abban, milyen nem vagy.
Jodi Lynn Picoult
-
A barátság nem tolakodó, nem birtoklás, nem a világot hermetikusan elzáró rendszer. De a felsoroltak (...) sokszorosan igazak a társkapcsolatokra. Azokban végképp nem azt tesszük, ami nekünk jó, hanem azt, ami a másiknak. Aki helytelenül szeret, hamar körbefonja, megfojtja a másikat a szeretetével, és nehezen fogja majd fel később, miért romlott el a kapcsolata.
-
Egy kapcsolat nem csak arról szól, hogy beutazzuk a világot. Nem az a lényeg, hogy együtt hallgatunk gyönyörû zenét, és nem is az, hogy remek chilei bort iszunk, vagy pikáns francia szószban fürdő sültet eszünk. Egy kapcsolat több mint a Valentin-napi virágok, a születésnapi ajándékok, a drága éttermekben megünnepelt évfordulók (...). A kapcsolat lényege, hogy két ember közösen, tudatosan, a szabad akaratából teljes életet él együtt.
Ahmet Ümit
-
Az elkötelezettség - akár sekély, akár mély - minden valóban szeretetteljes kapcsolat alapja és medre. A mély elkötelezettség még nem szavatolja a kapcsolat sikerét, de minden másnál nagyobb mértékben elősegíti.
-
A kapcsolatok kultúrája a tartózkodás és a közeledés, szemérmesség és őszinteség ellentétes impulzusainak finom váltakozását igényeli. A szeretet nem erkölcsi kötelességem mindenkivel szemben, a tolerancia igen, ennélfogva a türelem egyetemes eszmény.
Konrád György