Ugrás a tartalomra
Egy tudományos elme mindig nyitott az új felvetésekre, elképzelésekre és teóriákra, és mindig megkérdőjelezi a bevett dogmákat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazi tudomány mindig nyitott, és mindig keres és kutat, és mindig képes továbbfejlődni.
-
Egy jó tudós mindig megkérdőjelezi saját elméleteit és feltételezéseit.
-
Az élet komplexitását és ellentmondásait nyitott hozzáállással, pártatlanul bebarangolni - mind az idejekorán hozott ítélet nélkül, mind az ítélet visszatartása nélkül, miután a bizonyítékra fény derült - a tudós, a filozófus - a racionális elme - jele.
Stefan Molyneux
-
A tudós elme önmagával szemben is kritikus és az igazat keresi.
-
A tudomány folyamatosan új utakat keres a gondolkodásban. Látnoki erejével megrendíti az előítéletes gondolatokat, segíti a valóság új területeinek felfedezését, és újabb, hatékonyabb képet alkot a világról.
Carlo Rovelli
-
Mindig van valami új, amit a tudomány felfedezhet, és (...) minden tény, amit magától értetődően elfogadtunk, teljesen tévesnek bizonyulhat.
-
A tudományos megközelítés egyik jellemző ismérve, hogy egyenlő elbírálás alá vet minden új felvetést: időnként az is előfordul, hogy radikális elképzelések igaznak bizonyulnak. Sőt, ezek a kivételek gyakran a tudomány legjelentősebb felfedezéseivé válnak.
Nathan Myhrvold
-
A tudomány (...): felkutatni, hogyan lehet újféleképpen gondolkodni a világról. Képesség arra, hogy folyamatosan felülbíráljuk fogalmainkat. A tudományban egy lázadó és kritikus gondolat látnoki ereje mûködik, s képes önnön fogalmi alapjainak a megváltoztatására, és akár a nullpontról kiindulva is újrarajzolhatja képünket a világról.
Carlo Rovelli
-
A tudomány akkor is a tényekre apellál, amikor ellentmondanak a várakozásainak. Azt ajánlja, hogy tartsunk készenlétben alternatív hipotéziseket és azt válasszuk ki közülük, amelyik a legjobban illeszkedik a tényekhez. Arra ösztönöz, hogy egyensúlyozzunk: az új eszméket, még az eretnekségeket is, fogadjuk semmi által sem korlátozott nyitottsággal, és ugyanakkor minden elgondolással szemben, akár újak, akár régiek, tanúsítsunk egészséges bizalmatlanságot és vessük alá őket a legaprólékosabb ellenőrzésnek. Ugyanezt a felfogásmódot követeli a demokrácia is gyorsan változó korunkban.
Carl Sagan
-
A tudomány mindent megkérdőjelez, saját magát is, és állandóan újra ellenőrzi a saját eredményeit.
Lovász László