Téma
Haza idézetek
-
Mit jelent nekünk, embereknek a haza fogalma? Egyikünknek a frissen sült sütemény illatát, másikunknak a templomi harangok zúgását vasárnap reggelente, megint másoknak az embereket - szomszédokat, barátokat. Mindez számunkra ismerős, ez adja identitásunkat és biztonságérzetünket. Mindannyian vágyunk valamiféle állandóságra. A haza támaszt nyújt. Elli H. Radinger
-
Egy ember élete (...) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ. George Eliot
-
Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket. Csakhogy az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyûgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szûk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját. Száraz Miklós György
-
Annak, aki jól ismeri Magyarország részeinek képét, tájainak gazdagságát, városainak jellegét, a hazai föld szebb lesz, tágasabb lesz, nagyobb lesz, tehát kedvesebb is lesz. Több féltése és több terve fog kapcsolódni ehhez a szóhoz: Magyarország. E több féltés és több terv, több védenivaló és több alkotnivaló elemeiből tevődik össze az, amit a szó legtisztább értelmében nevezhetünk hazafiságnak.
-
Az "itthon" számomra (...) fontos, akkor is, ha dúl a bunkóság, ha rettegni kell a szomszédoktól, ha minduntalan becsapnak, ha szeméthegyek között kell az erdőn sétálni, kutyaszarokat kerülgetni az utcán, akkor is idetartozom, itt tudok csak élni, megengedem: azért, mert máshol sokkal rosszabb lenne számomra, akkor is, ha látszólag "jobb" lenne. Ezért aztán a hazaszeretet önzés, önvédelem. Lázár Ervin
-
Kérdezem magamtól: a szülőföld táj- és emberélménye meddig marad meg bennem? A szülőföld állandó, de kiegészülő, alakuló, bővülő élmény is, beleágazik más tájakba, új vidékeket társít, viszonyítási alapul szolgál, kiterjed, megnagyobbodik. Ahányszor más tájat látok - ahányszor lehetőségem van másféle ismeretforrás birtokbavételére -, annyiszor hasonlítom a szülőföldhöz, annyiszor emelem magamhoz a szülőföldemet. S minél messzebbre megy az ember, annál magasabbra kívánja emelni gyermek- és ifjúkori önmagát. Minél többet látok a világból, életből, történelemből, annál magasabbra szeretném fölmutatni valamikori önmagamat.
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen. Wass Albert
-
A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerû, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Márai Sándor