Egyetlen lépés ezen az emlékeztető vonalon át, mely az eleveneket a holtaktól elválasztja, s nyomban ott teremnek az ismeretlen szenvedések és a halál. És mi van ott? Ott, a mögött a mező, a mögött a fa, azok mögött a naptól megvilágított tetők mögött? Senki se tudja, de mindenki szeretné tudni, és bár borzasztó ezt a vonalat átlépni, mégis mindenki szeretne túllenni rajta, s az ember tudja, hogy előbb vagy utóbb, de át kell lépni rajta.

Kapcsolódó idézetek

1. Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől. Paulo Coelho
2. Mindent át kell élnünk: életet és halált, szeretetet és veszteséget. Ezért vagyunk itt. Nem a szenvedés ellenére, hanem azon belül vagyunk emberek.
3. Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat. Pilinszky János
4. Van az úgy: megy az ember valahol, erdőben, vagy mezőn, és egyszer csak keresztúthoz ér. A környéket nem ismeri. Melyiken menjen tovább - nem tudja. De mennie kell. És olyan nehéz a választás, hogy a szíve is belesajdul az embernek. Fáj még akkor is, amikor továbbmegy. Azt gondolja: "Jó úton megyek-e? Hátha a másikon kellett volna?" Így van az életben is, azt hiszem, tudni kell, melyik utat válasszuk.
5. A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés - mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön. Nem azt mondom, hogy magát a lelket. Ebben nem hiszek, de a léleknek valami emléke, lényege itt reked. Laurell Kaye Hamilton
6. Nyitott kapuján belépve, temetőn állék, hol százados fák árnya alatt csak itt-amott fejérlett ki egy-egy sírkő a fûtakart egyszerû halmok között. Ki az, ki temetőn meghatva nem érezné magát? mint gyermek, mert fél, hogy az elhúnytak visszajönnek; mint férfi, mert tudja, hogy a föld senkit vissza nem ad. Eötvös József
7. Ugyanabban az időben élünk. Ugyanazon az ösvényen járunk. Valaki elöl, valaki hátul, de az ösvény ugyanaz. Az élet ugyanaz. A jövővel kapcsolatos álom is nagyon hasonló: a többség azt szeretné, hogy homályos, fényes és távoli legyen. (...) Sokan járunk ezen az ösvényen, és ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy egyszer mindannyian a végére érünk. Vajon szakadék vár ott ránk? Zöld rét? Újabb ösvény? Csak annyit tudunk, hogy fogalmunk sincs. Linn Skaber
8. Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot. Margaret Eleanor Atwood
9. Mindenem fáj, de legalább tudom, érzem, hogy élek. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint az a másik fájdalom, a léleké, amire a halál az egyetlen gyógyír.
10. Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit (...). Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk - minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúltunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket. Ray Douglas Bradbury