Nyitott kapuján belépve, temetőn állék, hol százados fák árnya alatt csak itt-amott fejérlett ki egy-egy sírkő a fûtakart egyszerû halmok között. Ki az, ki temetőn meghatva nem érezné magát? mint gyermek, mert fél, hogy az elhúnytak visszajönnek; mint férfi, mert tudja, hogy a föld senkit vissza nem ad.

Kapcsolódó idézetek

1. Fájdalmas, öreges megnyugvással gondolt a halálra. Nem irtózott tőle, inkább szelídnek érezte, és az anyaföldet, amely befogadja majd, mélységesen, igaz lelkéből szerette. Inkább az élet volt az, ami sokszor keserûséget támasztott a szívében, az élet szolgált kegyetlen tapasztalatokkal, gonddal, csalódással. Mika Waltari
2. Bent égett a tûz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment. Wass Albert
3. Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná: - Bolondul éltem! Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyûjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál. Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb. Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért. Gárdonyi Géza
4. Egyetlen lépés ezen az emlékeztető vonalon át, mely az eleveneket a holtaktól elválasztja, s nyomban ott teremnek az ismeretlen szenvedések és a halál. És mi van ott? Ott, a mögött a mező, a mögött a fa, azok mögött a naptól megvilágított tetők mögött? Senki se tudja, de mindenki szeretné tudni, és bár borzasztó ezt a vonalat átlépni, mégis mindenki szeretne túllenni rajta, s az ember tudja, hogy előbb vagy utóbb, de át kell lépni rajta. Lev Tolsztoj
5. Ha az emberek úgy tekintenek a temetőre, mint a túlvilág kapujára, akkor természetes jelenségként tudnak a halálra gondolni, és könnyebben elfogadják. Ám ha a temetők köré falakat emelnek, az emberek távolabb kerülnek a haláltól. Iskender Pala
6. Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt. Cecilie Enger
7. A földi nép olyanra vágyik, Ami a földön nem lehet, Búvóhelyet ásna rogyásig, De csak a sírját ássa meg. Van, aki fárad, futva, félve Töri magát nyugvóhelyért, S ha benne fekszik, kérdi végre: Miért is siettem, jaj, miért? Bertolt Brecht
8. Mindegyik temetéssel eggyel könnyebb elfogadni a halált. Minden ember halálában meghal belőlünk is egy darab. Talán ez fáj a legjobban. Ezért mennek ki a temetőbe, hogy átéljék ezt a fájdalmat. Magukat siratják egy idő után a siratás leple alatt. Kollár-Klemencz László
9. A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bûn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
10. Az emberek azt hiszik, hogy amikor meghalnak, a Fény megnyílik, és magába szippantja őket. Az esetek nagy többségében ez történik. De időnként - elég gyakran - a lélek ide van láncolva. Időnként azonban a halottak lelkei, amelyek össze vannak zavarodva, vagy haláluk erőszakos körülményei tartják itt őket, egyszerûen képtelen itt hagyni egy szerettüket, olyan helyeken csoportosulnak, ahol akad elég Erő, hogy táplálja őket, és így többek lesznek, mint egy tarkóba lihegett hideg sóhaj, mint egy puszta emlék.