Egyszer még az unitárius lelkészt is odaráncigálták nekem, akit pedig végképp ki nem állhatok. Egész idő alatt borzasztó ideges volt, és láttam rajta, komplett őrültnek tart, mert olyat mondtam neki, hogy hiszek a pokolban, és hogy némelyeknek, mint például nekem is, már a halál előtt a pokolban kell élni, kiegyenlítésül azért, hogy később ez kimarad nekik, mert nem hisznek a halál utáni életben, és hogy a halál után csak az történik az emberrel, amiben hisz.

Kapcsolódó idézetek

1. Hiszek a mennyben és hiszek a pokolban is. Egyiket sem láttam még, de tudom, hogy léteznek. Létezniük kell, mert menny nélkül és pokol nélkül mind elkárhoznánk.
2. Még ha hiszek is abban, hogy van a halál után valami, talán létezik lélekvándorlás is, ez nem vigasztal: nem tudom elképzelni, hogy el kell szakadnom a családomtól, azoktól, akiket szeretek. Rettegek a gondolattól, hogy nem tudom, mi lesz velük utánam.
3. A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés - mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön. Nem azt mondom, hogy magát a lelket. Ebben nem hiszek, de a léleknek valami emléke, lényege itt reked. Laurell Kaye Hamilton
4. A papok azt próbálják elhitetni az emberrel, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, valami ismeretlen helyen, (...) pedig bolondság ez, bolondság bizony. A pokol is, meg a mennyország is itt van bennünk, életünk minden napjában. Ha az elfogultság útját járva gonoszat cselekszünk, az ördög belénk költözik és a lelkünket szorongatja. Ha a megértés útját választjuk s azt csináljuk, ami helyes és jó, akkor a mennyország békessége van bennünk, s mindegy, hogy mi történik, ezt a belső békességet nem veheti el tőlünk senki. Wass Albert
5. Valaki, vélhetően sokkal okosabb, mint én, azt mondta, hogy a pokol a többi ember. Én azt mondom, hogy akkor vagy a pokolban, amikor nem adsz egy rászorulónak, mert képtelen vagy elviselni, hogy kevesebbed legyen. A lelkedet veszíted el ilyenkor. Joe Hill
6. Amikor valaki elkezdi hajtogatni, hogy "az a baj...", akkor ott kínlódik a saját poklában. Jézus is alászállt a poklokra, aztán harmadnapon feltámadt a halottak közül. Mi viszont a pesszimizmust nevezhetjük pokolnak. Az az igazi pokol, mert a pesszimizmusban élő ember nem akarja észrevenni, hogy lenne még lehetősége. A siránkozás, az nem lehetőség, az energiaveszteség, ennek ellenére mégis sokan ezt választják. Csernus Imre
7. Csak abban reménykedem, hogy a pokol annyira erősen éget majd, hogy lehetőségünk nyílik a megtisztulási folyamatra. Tényleg. Ez az egy kiút létezik. De hogy ez a mélységből való kimászás melyikőtöknél mikor fog elindulni, az mindig az általatok megélt pokoltól függ. Csernus Imre
8. Nem tudom, milyen beteges kényszer ez, hogy ti mindig az úttal példálóztok. A papok is: egyszer a mennybe visz az út, egyszer a pokolba, ilyen kereszteződések, olyan kereszteződések. Út, amin nehéz járni, út, ami ki van taposva, vagy kövezve mindenféle szándékkal, a nemzetek útja, apáink útja, gyermekeink útja. Mintha egy közlekedési rendőrnő meg egy útépítő munkás szerelméből fogantatok volna. Ti mindig mennétek valahova. Tessék egyszer megállni, megnyugodni, körülnézni. Akkor meglátnátok, milyen sok csoda van körülöttünk.
9. Ha az emberek tudnák, hogy ez lesz a következménye, senki sem menne háborúba. De a legtöbb embert hajtja valami, rákényszeríti a pokolba való menetelésre. Ez a "valami" nem az ő választásuk. A helyzetük vagy mások nyomást gyakorolnak rájuk. Ám az emberek, akik saját akaratukból vágnak bele, másféle poklot látnak. Látnak valamit a poklon túl. Talán reményt. Vagy esetleg egy másik poklot. Csak azok tudják meg, akik haladnak előre.
10. Istenben nem hiszek, nekem egy ilyen hatalmas, rettenetes nagy úr ne parancsolgasson, mikor annyit nem tud, vagy nem akar megtenni, hogy aki nyomorult, az ne legyen az, arról már nem is beszélve, hogy mennyi betegség van a világon, az isten meg sehol. És akkor még én menjek majd imádkozni a mennyországba, dicsérjem az urat. De minek kell őt dicsérni? Dicsértem én itt a földön eleget, egyebet se kellett csinálni, csak dicsérni mindig valakit. Ha meg a pokolba kerülök, amire nagyobb az esélyem, akkor meg elégek majd a gyehennán, de minek? Mi végre? Miért kell gyötörni valakit az idők végezetéig, kinek telik ebbe öröme? Istennek? Na, ezért mondom, hogy nem szabad sokáig rágódni a dolgokon, mert előbb-utóbb sûrûsödni, csomósodni kezdenek a dolgok, aztán ott köt ki az ember, hogy lassan begolyózik. Tar Sándor