Ugrás a tartalomra
Egyszer találkoztam egy elragadó házaspárral. Oly udvariasak és kedvesek voltak egymáshoz, és még sokévi házasság után is oly jó barátoknak mutatkoztak, hogy valósággal irigyeltem az asszonyt. Boldogan cseréltem volna vele. Valaki később elmondta, hogy ezek már tizenegy éve egy szót sem szólnak egymáshoz, ha kettesben maradnak (...) Ebből látszik, hogy sohasem tudhatunk semmit biztosan.
Kapcsolódó idézetek
-
Korábban hajlamos voltam azt gondolni, hogy csak nem ismerem eléggé, de ha ez változik majd idővel, már nem okoz annyi meglepit. Pedig akadnak emberek, akikkel hiába éljük le akár a fél életünket, ugyanolyan rejtelmesek maradnak. Talán nem olyan meghökkentők a reakciók egy idő után, de a rejtély nem oszlik. Csak ismerős rejtély válik belőle.
Laurell Kaye Hamilton
-
Van egy elméletem a házasságról (...). Mégpedig az, hogy az ember két héten belül majdnem mindig meg tudja mondani, hogy mûködni fog-e vagy sem. Elképesztő, mennyien ragadnak évekig, évtizedekig elnyújtott, kölcsönös önbecsapásban, hamis reményekben, amikor pedig abban az első két hétben már megkapták a választ.
Khaled Hosseini
-
Szeretetünk elég gyakran keveredik birtoklási vággyal, ragaszkodással és a másik iránti elvárásokkal. És gyakran igényt támaszt a kölcsönösségre. Amit a másikért teszek, azt elvárom tőle is. De ez a számítás ellehetetleníti az igaz barátságot. Vannak barátok, akik hosszú évekig nem látják egymást, és nem beszélnek egymással. De mihelyst találkoznak, újra fellobban barátságuk.
Anselm Grün
-
Nem elégedtek meg azzal, hogy a házasságuk jó. Azt akarták, hogy tökéletes legyen. Ezért nem voltak hajlandóak kétségeikről vagy fenntartásaikról beszélni. Mindegy volt már, hogy a jóindulat vezérelte őket, amikor elhallgattak valamit.
Dean Ray Koontz
-
Az emberi kapcsolatok nagyon furcsák, már hogy egyszer csak együtt vagyok valakivel, aki után hosszú évekig sóvárogtam, együtt eszem, együtt alszom, együtt élek vele, szeretem őt, szerelmes vagyok belé kétségbeesetten (...), esténként beszélgetünk, néha elmegyünk ide-oda, aztán hirtelen, csak mert ő úgy gondolja, az egésznek vége, hirtelen tényleg vége.
Spiegelmann Laura
-
Változnak a dolgok és változnak az emberek is. A barátok megkomolyodnak, elköltöznek, megnősülnek, gyerekük lesz. (...) Ha az ember szerencsés, az idő múlásával megmarad néhány - vagy legalább egy - barát, akikkel az életünk során találkoztunk.
Nicholas Sparks
-
Csakúgy, mint az évszakok, az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik.
-
A házastársak olykor elsodródhatnak egymástól. Sokszor észre sem vesszük, mennyire eltávolodtunk, mígnem egyszer csak rájövünk, hogy magányosan hánykódunk a tengeren, és már nem tudjuk, hogyan kormányozhatnánk vissza hajónkat a másikéhoz.
-
Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, hogy el sem búcsúzik, meg sem magyarázza. Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. (...) Tudom, hogy nagyon megváltozott, amikor megismerte (...), de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy házasságot, ami már tíz éve mûködik! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel? Hogy lehet, hogy gondolkodás nélkül belevág egy kalandba, ahonnan talán vissza se jön?
Paulo Coelho
-
Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi.
Szilvási Lajos