Ugrás a tartalomra
Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak, számosan, akik számára a szeretet túlságosan bonyolult ahhoz, hogy elbírjanak vele. És amikor rájuk tör, durván, féktelenül és mindent elsöprően, egyszerûen elragadja őket, mint egy szeszélyes hullám, amelyik nem a partra sodorja, hanem a sziklához csapja őket.
-
Ki tudja, hogyan, miből keletkeznek a hullámok? Jönnek, erősödnek - hatalmasak, gyönyörûségesek. Aztán kiérnek a partra, elvesztik erejüket, megsemmisülnek. Mint a szerelem.
Nagy István Attila
-
Szerelmes volt. Szerelmében feloldódott, mert szeretett, nem pedig szeretetet keresett. Én is. Mert nem szeretetet kerestem - szerettem. Ezt kaptam tőle ajándékba. A lénye úgy fürdött a létben, mint más a tengervízben; ahogy másra a nap zuhog, úgy állt a szerelemben.
Gyurkovics Tibor
-
Végül egy part szélén megállunk,
töprengünk: csak ennyi lenne?
lehajlik fejünk, csüng a vállunk.
(...)
Ki csillagként vonult az égre,
aranyhalat játszik kedve
cikázik lenn gyönyörködve
megsemmisül majd elégve
- hiába feszült keresztre.
Kinek-kinek: könnyü játék
avagy halálos ajándék
aki adta, el is vette
- ha gyûlölte, ha szerette -
porrá morzsolta a szándék.
-
Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni.
Gustave Flaubert
-
A szerelem olyan, mint a nap, nem lehet berakni a csûrbe. Mindig egyetlen, és eltûnik, mint a tengerbe visszasodródó hullám.
Benoite Groult
-
Minden erőmmel harcoltam ezért a szerelemért, de most elfáradtam. A kő, amely a szívemet nyomta, mára sziklává nőtt, és dobogni sem engedi a szívemet. Az pedig utolsó leheletével azt súgta, hogy más világok is léteznek.
Paulo Coelho
-
Tombolt a vihar, és több ezer tengeri csillagot mosott partra a tenger. Észrevettem, hogy egy gyönyörû kislány egyenként felszedegette, és kétségbeesetten igyekezett visszadobálni őket a tengerbe. Nem értettem. Ha csak néhányat menthet meg, mi értelme az egésznek? Rám nézett, és azt mondta:
- Annak az egynek igenis számít! (...) - mondta a kislány.
Igaza volt!
-
Végigsuhant rajta a szerelem hulláma, és érezte, hogy a szívét bezáró üvegburok ezernyi szilánkra hasad.
-
Nem akarta neki bevallani, hogy elege volt mindenkiből, aki úgy tûnt, hogy vigyázni akar rá. Megérintette az arcát, megsimogatva. Õrülten vert a szíve, és csak ő tudta meghallani. Megsimogatja a haját hátul. Az ujjak érintése egy szenzációs tudatba burkolták. Meg akarta csókolni. Ezt akarta ő is, nem? Akkor úgy érezte, hogy egy szakadék szélén remeg, készen arra, hogy beleessen egy pillanat alatt? Aztán az ajkaik találkoztak, és ő feladta a gondolatait. Csak a csókját érezte, a karjai erejét, amelyek átkarolták, a szívverését a kezei alatt. Amikor beleszédült a karjaiba, volt mellette egy szakadék, amelybe beleesett. Beleszeretett.