Elég egy felhő, amiről beszélünk, és máris tovaszállunk rajta más vidékekre, tájakra. És peregnek a percek, órák. Észrevétlenül. Mert beszélünk. Mert tudunk beszélni. Tudunk miről beszélni. És ez árulkodó. Mert ezt sem lehet bárkivel. Csak azzal, akivel hallgatni is tudsz.

Kapcsolódó idézetek

1. Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz, amitől félünk - elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre -, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez... Stephen King
2. Milyen gyönyörû: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
3. Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem. Vámos Miklós
4. Rettegvén, társaim, a csendet, Mely szült és ránk szakad megint, Beszélünk, szüntelen beszélünk, Daráljuk monológjaink, De nincsen lélek, hogy megértsen, Sehol a földön és egen. Egy verset mondunk, olyan hangon, Mely magunknak is idegen. Székely János
5. Beszélünk hosszan és szépen - s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit. Jókai Mór
6. Egyszerre mégis otthon vagyok nálad, s fölöttünk a szerencse őrködik. Beszélgetésünk folyója kiárad, és megtanultuk, hogy időnk rövid. Faludy György
7. A szavak bármennyi terhet elbírnak, amennyit mi akarunk. Csak megegyezésre van szükség, és egy hagyományra, amelyre építeni lehet. Frank Herbert
8. Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való. Guy de Maupassant
9. Amikor az ember beszél, félreérthetik, mégis beszélni kell. Mert talán van benne valami, amit nem értenek félre. Teller Ede
10. Beszélni és hallgatni tudni kell. Krisztina svéd királynő