Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Életünk értékmérője az aktivitásunk, mégis lehet értékként kezelni a passzivitást.

Erőss Zsolt
📚 Könyvek és olvasás 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Életünk értékét a tetteinken mérik le.
  2. A tetteink irányítják az életünket, de az életen van a hangsúly.
  3. Minden számít, amit az életben tettünk, illetve az is, amit nem tettünk meg, bár a lehetőségünk megvolt rá. Pataki Ági
  4. Az élet sokkal értékesebb és érdekesebb, ha fennáll a valószínûsége, hogy elveszítjük. Míg fiatalok, erősek és egészségesek vagyunk, és előttünk az élet, nem is értékeljük igazán. Agatha Christie
  5. Az élet értékét nem a hosszúságával mérjük. Az a fontos, hogyan használjuk ki a ránk bízott életet. Te hogyan használod ki ma az életed? Shunmyo Masuno
  6. Az élet a folyamatos fejlődésről szól; úgy is mondhatnánk, az élet mértékegysége a változás. Iain Menzies Banks
  7. Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.
  8. Életünk a minőségéből adódóan másoktól függ, és olyan erőknek és körülményeknek van kitéve, amelyekre nincs befolyásunk. A több szabadság jobbnak tûnik a kevesebbnél. De milyen mértékig? Az életünkkel járó szabadság mennyisége nem az élet értékének mérője. Ahogy a biztonság üres és önveszélyes életcél, végső soron az önállóság is az. Atul Gawande
  9. Függetlenül attól, hogy szerinted mik a számodra fontos értékek, a mindennapi cselekedeteid, a tevékenységeid nem hazudnak. Hogy mit is tartunk értéknek, mit tartunk fontosnak, az abból látszik a legjobban, hogy mire használjuk a szabadidőnket. Jay Shetty
  10. Az élet annyira értékes, amennyire ragaszkodunk hozzá. Ott van abban a figyelemreméltó képességben, hogy ellenállunk fáradtságnak, fájdalomnak, és küzdünk tovább. Nem tévesztjük szem elöl a célt.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat