Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Elfogadni annyit tesz, mint ellenállás nélkül, nyugodtan átadni önmagunkat a pillanatnak. Mivel mindenkiben benne van a teremtő erő, így bármit meg tudunk változtatni, ha hiszünk önmagunkban.

Robert Lawson
🎲 Sors ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az elfogadás annak felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Így találjuk meg magunkban az erőt, hogy továbbmenjünk.
  2. Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.
  3. Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László
  4. Elvárni senkitől nem lehet semmit. El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek... egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat, s akit akár meg is változtathatunk... mi magunk. S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre. Ha ezt megtesszük, hatunk másokra is. Ha mindig a legtöbbet adod másoknak, előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni.
  5. Minden találkozás, minden apró esemény magában hordoz egy jelentőséget. Saját magunk megértése abból születik, hogy hajlandók vagyunk ezeket összefogni, befogadni, s hogy képesek vagyunk bármelyik pillanatban irányt változtatni. Susanna Tamaro
  6. Nagyon sok ember azt hiszi, hogy az elfogadás egyet jelent azzal hogy "hát nem tehetek mást, bele kell törődnöm a dologba". Ez azonban valójában nem elfogadás! Az elfogadás szó egy békés, mosolygós állapotot takar, amelyben nincs harag, nincs feszültség. Ott béke van. Belső béke és mosoly. Csernus Imre
  7. Nem tudjuk megváltoztatni, ami az életben történik, de az hatalmunkban áll, hogy eldöntsük, hogyan dolgozzuk fel, ami történik. Fel kell készítenünk magunkat. Vagyis el kell fogadnunk a valóságot olyannak, amilyen. Úgy kell látni a dolgokat, ahogy vannak. Elfogadni a dolgokat, ahogy vannak. Ez úgy hangozhat, mintha feladnánk, pedig valójában az ellenkezőjéről van szó. Shunmyo Masuno
  8. Megtanulni élni, annyit tesz, mint megtanulni szabadnak lenni. És szabadnak lenni annyit tesz, mint elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek. Guillaume Musso
  9. A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez.
  10. A megbocsátás segítségével képessé válunk végrehajtani azokat a legalapvetőbb váltásokat a magunk és mások életében, amelyekre mindig is vágytunk, vagy amelyeket valaha is elképzeltünk. A megbocsátás mindent meg tud változtatni - egyetlen pillanat alatt. Neale Donald Walsch
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat