Ugrás a tartalomra
Elhagyott engem. Megölte magában a múltat, és új életet kezdett. (...) Elment, és elvitte magával a lelkemet. Mindössze fájó ürességet hagyott bennem.
Kapcsolódó idézetek
-
Már nem érzem, hogy mellettem lenne. Azt hiszem, már nincs itt. Azt hiszem, elhagyott, végleg elment.
-
Mégis elment. És vissza nem jön soha.
Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire
szerettem, azt sohasem érezte meg.
Kitépte s elvitte szívemet. Pedig
nem kellett neki. Mégis elment vele.
-
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
Stephenie Meyer
-
Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam.
Stephenie Meyer
-
Elmúlik minden, és megmarad minden. Nem tudnak majd a házról, hol laktam. Nem tudnak majd a testről, amelyben éltem, és nem tudnak majd a lélekről sem, amely igazgatott engem. (...) Elfelejtenek, pedig szavak kérészeit kiabáltam és sírtam hozzájuk. (...) Elfelejtenek, és én velük maradok, mint egy titkos seb. Nem tudtak mit kezdeni velem, és én sem tudtam másképpen akarni az életet. Csak hiányozni fogok, és ez a hiány lesz az én mindenségem.
Darvasi László
-
Aki elment, nem jön vissza és nem mehetünk utána. Az élet megy tovább.
-
A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.
-
Felejteni akar - mindent, mindent elfelejteni. Mintha minden, ami eddig történt, csak álom lett volna. Elmúlt, szétfoszlott, elég volt - elege van a régi életéből, a régi érzelmekből. Újnak, idegennek, védtelennek érzi magát, kiforratlannak, akinek mindent elölről kell kezdenie. Teljesen idegen ebben az új világban, telve félelemmel.
Agatha Christie
-
A múltat eltörölték,
s a jövő meg sem érkezett,
sodródom a nem létező jelenben,
szerelemben, hitben, kételyekben
úgy tûnik, hogy az életen
csak átlebbentem éppen.
Paulo Coelho
-
Mostanra már csak ürességet érzek (...). Mintha egy fekete pont lenne egy fehér vásznon, ami magába szívott minden emléket. A legszebb emlékek is elszürkültek. Sötétek.