A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit.

Kapcsolódó idézetek

1. Akármilyen jó családom van (...), egyedül maradok a szenvedésben, mert senki sem éli át azt, amit én.
2. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
3. Nincsen, aki lelkem vígasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat rándít, aki sorsom hallja; Már elhagytak mindenek. Csokonai Vitéz Mihály
4. Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
5. Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia. Gaál Viktor
6. Csak önmagam tartom bilincsen, Önmagam számára nincs lángom, Szivem, reményem, hangulatom, Erőm, bizalmam, csókom nincsen. Ady Endre
7. Úgy érzem, mintha prizma lenne a lelkem (...), és a körülöttem lévő emberek csak egyetlen színt látnának. De senki nem látja a prizmát. Daniel Gottlieb
8. A szenvedés elkoptat reményt és hitet; magányos marad, nincs rá magyarázat. Albert Camus
9. Elhagyott engem. Megölte magában a múltat, és új életet kezdett. (...) Elment, és elvitte magával a lelkemet. Mindössze fájó ürességet hagyott bennem.
10. Úgy érzem, elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a sötétségben. Keresem, ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben. Tóth Eszter