Ugrás a tartalomra
Eljött a kor, mikor mindenki mindenhez ért,
már nincsenek hibák vagy bûnök.
Kínomban mosolygok rajta,
Biztos ezért van az, hogy vidámnak tûnök.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet minden szakaszának megvannak a maga kihívásai és lehetőségei. Valahol előttem, életem egy másik szakaszában, ott van a megelégedettség mosolya, ami meg fog látszani rajtam, ha jól és helyesen bántam ezzel a szakasszal.
-
A maga korában jókedvû az ember. Annyi mindent remél, ami egyébiránt sohasem következik be. Az én koromban már semmit sem vár... csak a halált.
Guy de Maupassant
-
Felnőttnek lenni nagyon könnyûnek tûnik. Egy felnőtt már sok mindent tud, nem kell annyit kérdeznie, hosszú élet áll mögötte, túljutott a kamaszkoron, tud vigyázni másokra, tud vigyázni magára, tud válaszolni kérdésekre, és képes begyújtani egy faszenes grillt.
Linn Skaber
-
Mindenkinek ott
Van arcán a mosoly mely
Mindent elárul.
-
A boldog embereknek alacsonyabb a stresszhormonszintjük, tisztább a bőrképük. (...) Aki tehát jól érzi magát, abból ez sugárzik, látszik rajta, rá van írva - éspedig minden életkorban.
-
Hogy boldogabb vagyok-e most? Azt hiszem. És már nem félek a boldogtalanságtól. Ez is rendben van. Már úgy érzem, hogy minden jó. És ez a lényeg, ez az ajándék.
Robin Williams
-
A kor relatív. Ha dolgozik az ember és magába szívja a szépséget maga körül, akkor rájön, hogy a kor szükségképp nem jár öregedéssel. Legalábbis nem a megszokott értelemben. Sok mindent mélyebben érzek, mint valaha, és az élet egyre vonzóbb számomra.
Pablo Casals
-
Nevetőráncai mindenkinek vannak (...). Az nem az öregedést, hanem a jókedvet jelenti.
R. Kelényi Angelika
-
Az ember már-már belenyugszik, hogy tehát mindennek vége. S egyszerre ujra rámosolyog a sugaras élet.
Sas Ede
-
Egy bizonyos kor után leszámolsz az illúzióiddal. Az élet onnantól sokkal könnyebbé válik.
Cyberpunk c. videojáték