Elloptad tőlem az arcodat csak gipsz vagy és márvány csak menny és kőpokol mégis téged kereslek szakadatlanul.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy érzem, elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a sötétségben. Keresem, ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben. Tóth Eszter
2. Valahol elhagytad az arcomat, s most én se tudom, milyen vagyok. Nagy István Attila
3. Mit is mondhatnék: magamra hagyott a világ, körülfalaztak az évek, s a repedéseken csak a könny, csak a bánat szivárog át. Nagy István Attila
4. Nemcsak az arcodat vetted tőlem el, nemcsak a testedet, a szavadat, a szemedet, az elképzelt öleléseket, nemcsak testünk közös melegét. Hanem mások arcát is, mások testét, szavát, szemét, mindent elvettél, hiába szorítottam annyi meztelen testet, minden élvezet magába halt.
5. Elég nekem, hogy egyszer ellophattam az arcod, mint az ég tüzeit, s más nőknek adtam át, hogy testem és álmom csapzottságában ott vagy, mint földbe süllyedt szobrok, cserépre égetett legendák. Csoóri Sándor
6. Téged kereslek a világegyetem eltakart zugaiban. De magába zárt a féltékeny kozmosz, szemedet csillagnak akarja. Nagy István Attila
7. Kerestem a gyönyört, a kincsedet, sírtál értem, mégis elfelejtettelek, hiszen nem találtam mást, csak a szerelmedet.
8. Néha nem tudok a szemedbe nézni. Olyan vagy, mint egy kiégett épület, aminek csak a külső falai állnak.
9. Hát ilyen volt a Te arcod. Visszatükröződött és megszépült benne a világ.
10. Szemeidben rejtély ajkaid közt titok tekinteted foglya vagyok mosolyod elragad.