Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. Szabó Magda
2. Az ember (...) évekig fejtegeti magában a történteket, hogy mi miért történt az életében. Sokáig maga sem érti az okokat, csak hosszú évekkel később találja meg a választ. És akkor meg már régen elmondta azt a sok butaságot, amit az adott pillanatban, a történtek után lenyilatkozott.
3. Annyiféle a szomorúság, ahány órája van az életünknek. És valószínûleg még annál is több. És mindegy, hogy tudod-e, honnét jön ez vagy az a szomorúság. Hozzátartozik az életünkhöz. Ha engem kérdezel, szerintem még az állatok is szomorúak. És talán a fák is. Csak a kövek nem. Azok csak feküsznek, és nem csinálnak semmit. De ki vágyna erre? Robert Seethaler
4. Néha kötelező sírni.
5. A korlátolt és hiú embereknek vannak perceik, mikor az a tudat, hogy boldogtalanok, bizonyos elégedettséggel tölti el őket, sőt önmaguk előtt valósággal kacérkodva dicsekszenek szenvedéseikkel. Anton Pavlovics Csehov
6. Azt hiszem, (...) ezek amolyan női dolgok. Néha ok nélkül sírunk. Úgy érezzük, hogy bőgnünk kell, és akkor bőgünk. Miért? Azt csak a jó ég tudja. Berkesi András
7. Miért választják az emberek a szenvedést a boldogság helyett? Miért sírnak inkább, mint örülnek és mosolyognak? A válasz egyszerû: mert nem tudnak róla, hogy boldogok, amikor boldogok, csupán utóbb sóvárognak a letûnt szép idők után. Sokan pedig a boldog élet poharának alján, miután az édes nektárt magukba szívták, annak múlásával a szomorúságot ízlelgetik, majd visszatekintve keserûnek érzik az édeset is. Lucius Annaeus Seneca
8. Emberek milliói inkább szenvednek, lemondanak, belenyugszanak, végül megkeserednek vagy akár meghalnak, mint hogy vennék a fáradságot, és megpróbálnák türelemmel és olykor a kellemetlenségeket is elviselve megérteni önmaguk és mások legellentmondásosabb és legkevésbé illendő oldalát is.
9. Az emberek zokon veszik, ha rámutatunk arra, hogy meg sem közelítik a probléma sokrétûségét, nem is sejtik, mi van a fodrozódó felszín alatt.
10. Néha, amikor megöregszik az ember (...) amire gondol, vagy amit kíván, valóságosnak tetszik. A végén elhiszi magának, amit állít, és még mielőtt ráeszmélne, már az élettörténetéhez tartozik. Ha valaki aztán kérdőre vonja és hazugságnak bélyegzi a dolgot... nos, akkor mélyen megbántódik.