Azt hiszem, (...) ezek amolyan női dolgok. Néha ok nélkül sírunk. Úgy érezzük, hogy bőgnünk kell, és akkor bőgünk. Miért? Azt csak a jó ég tudja.

Kapcsolódó idézetek

1. Van, amikor azért bőgök, mert rossz voltam, és van, amikor azért, mert jó voltam, de nem hiszik el. Annyi mindenért lehet bőgni, de olyan nehéz megmondani, hogy miért. Janikovszky Éva
2. Nem értem, a férfiak miért utálják, ha a nők könnyeznek. Talán azt hiszik, hogy ez nekik szól, és rosszul vannak ettől a fajta felelősségtől. Pedig a sírás egy nyelv, mellyel a feszültséget kommunikáljuk. Néma perlekedés Istennel.
3. A nők, amikor úgy érzik, hogy igazuk van, veszekednek és sírnak, de amikor érzik, hogy vétkeztek, akkor csak sírnak. Anton Pavlovics Csehov
4. Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk. Janne Teller
5. Mi, férfiak a legnagyobb bánatunkban könnyezünk, örömünkben nevetünk, tiszta sor. A nők azonban hajlamosak szomorúságukban kacagni, boldogságukban pedig sírni, aztán csodálkoznak, hogy képtelenek vagyunk kiigazodni rajtuk. Lakatos Levente
6. - Miért kell neked mindenből drámát csinálni? Voltak nők az életedben, ahogy vannak, és lesznek is. - Nem. Csak nők voltak meg én, és az élet körülöttünk, amit néhanapján hasonlónak láttunk. Vagy egy darabig úgy csináltunk, hogy mûködjön az egész, csak tettettük, mert így szokás, aztán elszabadult a valóság, és kiütköztek a nemes cél érdekében eltitkolt nézetkülönbségek. Gerlóczy Márton
7. Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam (...). Akármit csinálok vagy mondok, feldühít. Nem tudom, miért van ez így, hiszen annyira igyekszem a kedvedre tenni; de mégis hiszem, hogy valami igazit jelentek neked. Az ember nem dühös olyanokra, akik nem számítanak. Agatha Christie
8. Néha kötelező sírni.
9. Sok okból sírhatunk. Lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, a kéjérzettől, de néha még az intenzív szerelemtől is elolvadunk. Elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk az, ami bennünk a legtengerszerûbb, a sós könnyünk - elbőgjük magunkat. Amikor a tengerben fürdök, eszembe jut, hogy én most Isten "öröm-könnyében" úszok; akkor sírta ki magából ezt a sós-keserû óceánt, amikor rádöbbent, hogy teremtése milyen gyönyörû. Müller Péter
10. Nem. Neki most nem arra van szüksége, hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.