Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam.

Bagdi Bella
🕯️ Emlékezés 💫 Önbizalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László
  2. Ha nem tudsz változtatni két dolog között, választhatsz mást is helyettük, vagy azt, hogy mindkettő teljesüljön. Nem számít, mit választasz. A lényeg, hogy tudd, mit akarsz és mit szükséges tenned, hogy elérhesd azt, amit szeretnél.
  3. Tudatosítanunk kell magunkban a berögződött emlékeket, amelyek mentén berendezzük a napjainkat, és el kell döntenünk, hogy az ezen érzelmek szerint élt élet jót tesz-e nekünk. A legtöbben ugyanis régi, megszokott személyiségükkel próbálnak új személyes valóságot teremteni, de ez nem mûködik. Ha meg akarjuk változtatni az életünket, szó szerint valaki mássá kell válnunk. Joe Dispenza
  4. Megtanulni élni, annyit tesz, mint megtanulni szabadnak lenni. És szabadnak lenni annyit tesz, mint elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek. Guillaume Musso
  5. Én valamit nagyon megtanultam. Azt, hogy ha lép az ember, mindig a maga igazi célja irányában lépjen előre. Persze ez nem olyan könnyû, ha az élet annyi mindent kínál, de itt nem szabad tévedni, mert visszatalálni nagyon nehéz.
  6. Rendszeres munkát és erőfeszítést kíván, hogy jobb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberek legyünk. (...) Nem az a nehéz, hogy megtudjuk, mit kellene tennünk, hogy jobban legyünk, hanem az, hogy határozottan elkötelezzük magunkat, és végre áttérjünk az elméletről a gyakorlatra. Raphaëlle Giordano
  7. Ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak kinyitjuk magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Feldmár András
  8. Képesnek kell lennünk rá, hogy bizonyos dolgokról azt mondjuk: "Meg fogom próbálni, még ha meg vagyok győződve is róla, hogy tévedés lehet." Csak ha így élünk, tudunk valamit kezdeni az élettel. Carl Gustav Jung
  9. Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. (...) Érdemes őket kipróbálni - egy hét erejéig. Utána még egy hétig... meg még egy hétig... és lassan összeáll az az életmódváltás.
  10. Nem elég olvasni. Újraolvasni - az összes tanácsadók szerint - fontosabb. S nem csak a könyvet kell újraolvasni, melynek emléke halványodik, vagy melyet első olvasásra nem értettünk meg tökéletesen: a mondatot is újra kell olvasni, a főnevet, igét és jelzőt is, mely végzetesen meghatároz a könyvben valamit. Mit akar egy könyv? Megértetni magát. De az ilyesmi lassan megy, majdnem olyan lassan és bonyolultan, mint az életben. Márai Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat