Ugrás a tartalomra
Előnye is van annak, ha valaki elvonul a világtól: jobban tud önmagára koncentrálni. Ugyanakkor pont ez a gond is: az ember csak magára figyel. Ha valaki egész nap önmagára gondol, az egyfajta önkényeztetés - vagyis pont olyasmi, amivel a felnőttek a kamaszokat szokták vádolni. Szerintem nagyon fontos beszélgetni egymással, mert az ember csak így ébredhet rá, hogy nincs egyedül, hogy másoknak is vannak hasonló, vagy éppen teljesen más problémái. Borzasztó unalmas lenne egész nap saját magunkon gondolkodni.
Kapcsolódó idézetek
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy töltsön el minél több időt önmagával. Annyi mindennel vagyunk körülvéve, hogy leginkább azzal az emberrel felejtünk el kapcsolatot tartani, akivel minden pillanatban együtt kell élnünk: önmagunkkal.
-
Amikor az ember fiatal, nagyon tudja, mit akar, mit nem, mert csak saját magára koncentrál, ahogy egy kamasznak kell. Aztán eljön egy pont, mikor kinyílik körülötted a világ, és rájössz, hogy ahány ember, annyiféle, és mindegyik másról szól.
Angelina Jolie
-
Ha rákényszerítenek, hogy nagyon korán kezdj el felnőttként gondolkodni, a világ rengeteg csalódást okoz. Megtanulod, mi a magány, rájössz, hogy a bizalom veszélyes, a felnőttek hibáznak, és semmi sincs ingyen. Akkor már minden félelmetes.
-
Ne szakítsd félbe a másikat azért, hogy magadról beszélj. Engedd mindvégig magáról beszélni. Ha kísértés környékez, hogy magadról beszélj, nem azért van-e, mert magadra gondolsz? És ha így van, már nem vagy egészen a másiké.
-
Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyû. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk.
Müller Péter
-
Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.
-
Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert.
Kudlik Júlia
-
A gyerekeknek kell egy szemernyi mellőzés, ahogy egy csipetnyi unalom is. A mellőzéstől jön rá az ember a saját jelentéktelenségére, az unalom pedig sokszor elgondolkodásra, fürkészésre, felfedezésre késztet.
-
Fontos, hogy ne gondolkodjatok túl sokat önmagatokon. A legtöbbször túlzásba viszitek önmagatok elemzését, és a görcsös agyalással csak még több problémát és feszültséget teremtetek.