Ugrás a tartalomra
Előző estén gondolkodtam el azon, mi lesz, ha az elnök életem végéig nem vesz tudomást arról, milyen szerepet játszik az életemben. Másnap reggel alaposan átnéztem a kalendáriumomat, hátha találok benne valami utalást arra, hogy az életem nem fog céltalanul eltelni. (...) Amikor a lenyugvó nap fényében hazafelé tartottam, majdnem elgázolt egy katonai teherautó. Ekkor kerültem életemben legközelebb a halálhoz. Amikor másnap reggel megnéztem a kalendáriumomat, kiderült, az veszélyesnek mondta a Patkány irányába való haladást, márpedig a bolt éppen abban az irányban feküdt. Engem csakis az elnökkel kapcsolatos jelek érdekeltek, és ez a figyelmeztetés elkerülte a figyelmemet. Ebből rájöttem arra, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni.
Kapcsolódó idézetek
-
Most, hogy ennyire közel merészkedett hozzám a halál, egészen mást gondolok az életről. Nem akarok már többé hazudni. Olyanokkal akarom tölteni az időt, akik mellett tényleg nevetek. Nem akarok kalóriákat számolni, sem fizetésemelést és jutalékot. Minden, amit megveszek és megeszem, csak engem szolgáljon, nem pedig a külsőségeket. Nem akarok többé rohanni. Kényelmesen kívánok jönni-menni, úgy, mint az úri kisasszonyok, akik mindig ráérnek, és egyenes háttal teáznak. Több könyvet akarok elolvasni a világ irodalmából, mert tényleg azt gondolom, hogy csak egy igazán jó írás adhat valódi szórakozást. Majd ha mindez meglesz, akkor jó könyveket is akarok írni. Azt akarom, hogy a történeteimről ismerjenek, nem pedig arról, hogy melyik nagy embernek lettem a felesége.
Szentesi Éva
-
Az élet már csak ilyen. Az ember azt hiszi, ura a helyzetnek, szépen, precízen ki van jelölve az útvonal, amit be fog járni. Aztán egy szép napon autókázik a sztrádán, és egyszer csak: bumm! Valaki belerohan hátulról. Az ilyesmit nem láthatjuk előre. Ilyenek az emberek is. Kiszámíthatatlanok. Hiába érezzük úgy, hogy valakit ismerünk, mint a tenyerünket, hiába vagyunk biztosak az érzéseiben, a reakcióiban, attól még okozhat meglepetést.
Emma Chase
-
Én mindig úgy hittem, ha az ember a helyes úton jár, nyugodtabban élhet. Biztosabban áll a lábán, megnyugodhat, tudják... lazíthat. Engem az rémít meg, hogy előfordul, hogy egyszer csak ronda vihar támad. Ez lehet akár a rák, az alkohol, vagy valami nő, akivel félrelép az ember. És hiába áll az ember biztosan a lábán, ez a nagy vihar felkapja, mint egy falevelet, és magával sodorja. Csak egy ideig vagyunk a magunk urai, aztán tehetetlenek.
-
Miközben hajtjuk az életünket, fogalmunk sincs róla, mennyire fontos lezárni és megoldani élethelyzeteinket. Ez az, amiről még senkitől sem hallottam, és most már tudom, ez az, amivel mindenki találkozni fog, amikor végleg "kivonják a forgalomból".
-
Annyi szép és veszélyes dolgot lehet csinálni, ha az ember tudja, hogy az élet véges, hogy úgyis véget ér ma, holnap, vagy a statisztikai középérték megvalósulásként. (...) A halhatatlanság óvatossá teszi az embert. Lábujjhegyen kezd közlekedni az életben, a végén már nem is érinti a talajt.
Frank Schätzing
-
Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörû nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
-
Nap mint nap korán kelni, délután ötig-hatig egy kemény széken görnyedni, ügyfelekkel bajlódni évi két hét pihenőszabadsággal, nem, ezt nem nekem találták ki. Számoltam azzal, hogy a kötetlen életmóddal lesz részem nélkülözésben is bőven, de akkor is azt választottam. Ennyi kockázattal tartozik az ember önmagának a viszonylagos szabadság érdekében.
Bodor Ádám
-
Gondold csak el, milyen is lenne egy emberélet és a világ a baleset esélye nélkül? Milyen pökhendin magabiztos lenne, milyen szemérmetlenül gőgös és fennhéjázó! Nem, a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban, a tárgyak, a helyzetek, az emberek, a vegyi anyagok, a statikus és fizikai képletek: mindez ellened is van. Tehát vigyázz. Ne aggályosan vigyázz, hanem emberi rangodhoz illően, komolyan és tárgyilagosan, nagyon figyelmesen. S mindig tudjad, hogy nem a világ ármánya tört önkényesen ellened, mikor a baleset bekövetkezik, hanem te voltál gyönge, lusta és kicsinyes. Nincs "villamosbaleset". Csak te vagy, s a villamos és a világrend.
Márai Sándor
-
Egy nap valaki felségül vesz. Elég kedves lesz és ez nagyon boldoggá fogja tenni a szüleimet. (...) Gondját viselem a gyerekeknek, ragaszkodok az állásomhoz, fizetem a hiteleimet. Egy darabig meglesz az egyensúly. Aztán nagyjából tíz év múlva lesz egy afférja, mivel én túl elfoglalt és fáradt vagyok. Rájövök. Megfenyegetem, hogy megölöm őt... a szeretőjét, magamat. Túl leszünk rajta. Néhány évvel később, lesz neki még egy. Ezúttal tudomást sem veszek róla, mert... nagy hûhót csapni úgy tûnik, nem éri meg... És így élem a hátralévő napjaimat.
-
Így a vége felé közeledve már nem azon töprengek, mit fogok tenni, vagy mit tettem, sokkal inkább foglalkoztat az, amit nem tettem meg. Ez pedig nagyon meg tudja mérgezni az ember lelkét.
John Cure