Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nap mint nap korán kelni, délután ötig-hatig egy kemény széken görnyedni, ügyfelekkel bajlódni évi két hét pihenőszabadsággal, nem, ezt nem nekem találták ki. Számoltam azzal, hogy a kötetlen életmóddal lesz részem nélkülözésben is bőven, de akkor is azt választottam. Ennyi kockázattal tartozik az ember önmagának a viszonylagos szabadság érdekében.

Bodor Ádám
🌱 Bölcsesség 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörû nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
  2. Az ember alkatilag nem alkalmas rá, hogy egész nap üljön. Nem nekünk valók az ismétlődő, apró mozdulatok sem, amelyek a mai szakosodott munkafolyamatokkal együtt járnak. Testünk a tulajdon mélyéből, lényegéből fakadó nagy, változatos mozdulatokra áhítozik. Attól borul föl a test egyensúlya, hogy egész nap kicsi, ismétlődő mozdulatok sorára kényszerítjük, például gépelünk, élelmiszerek vonalkódját olvassuk le, húspogácsát fordítunk meg a sütőlapon, vagy kattintgatunk az egérrel. Scott Jurek
  3. Fontosak azok a dolgok is, amikről az ember azt hiszi, hogy nem. Hogy lehet úgy is élni, hogy most nem pihenek két hétig. De kell pihenni. Ott történik meg egy csomó minden, ami amúgy nem történne meg. Fluor
  4. Az idő szabályaihoz alkalmazkodva fekszenek le, kelnek fel, mennek dolgozni és enni az emberek. Vagyis az órával összhangban élnek. Az évek, a hónapok, a hetek szabályrendszerének feltalálásával az emberek kifejezetten magukat korlátozzák az időben. Ráadásul az ember feltalálta az órát, hogy megerősíthesse az idő szabályrendszerét. A szabály meglétét ugyanakkor kényelmetlenségek is kísérik. Az emberek azonban ezt a kényelmetlenséget berakják a szobájukba, felakasztják a falaikra, aztán unottan ott hagyják, vagyis egy bizonyos helyre teszik, hogy tovább tudjanak tevékenykedni. Mindennek a tetejébe az időt még a karunkra is felcsatoljuk! De most nagyon is értem, miről van szó. A szabadságot nyugtalanság kíséri. Az emberek a nélkülözéseket vállalva inkább a biztonságérzetet választják. Genki Kawamura
  5. Az, hogy valakit felszabadítok délután, aztán elmegyek pihenni, még nem a szabadság születése. A fenntartható felszabadításhoz változásokra van szükség az egyén olyan tágabb értelemben vett rendszereiben, mint a politikai, gazdasági és szociális élete.
  6. A kikapcsolódás több mint évente egyszer egy nyaralás és néhány hétvégi kiruccanás. Az élet szerves részeként kell beépíteni a mindennapokba és az estébe. Legyen a pihenés olyan fontos, mint a légzés, és ne csak egy opcionális extra!
  7. Ha belegondolok, hogy akár az egész életemet leélhettem volna így, főzés-mosás-mosogatás, gyereknevelés, gyümölcsszedés, lekvárfőzés, és sok más efféle, gyakorlatilag folyamatosan a család rendelkezésére állva. Teljes tiszteletem azoké, akik ezt élethossziglan bírják. Ha bírják. Lángh Júlia
  8. Fontos, hogy az ember komolyan vegye a munkáját, független legyen, és ne csupán a szórakozással töltse a mindennapjait. Marie Curie
  9. Ha van különbség a szabadság és a felelősségvállalás között, akkor én a szabadságot választom. Bár ez nem igazi különbség. (...) Nem arról van szó, hogy szabadok legyünk valamitől, hanem hogy szabadok legyünk valamihez.
  10. A nyugati életmód lényege, hogy dolgozd le a napi 8-10 órát, és utána kötetlenül üsd agyon az időt valahogy. Az emberek élete nem valahonnan valahová tart, hanem pusztán kitöltik a szabad idejüket. Nincs az életet szervező cél, eszme, "ügy", hanem csak az üresség előli elfoglaltságokba menekülés. Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni. Az életet szerves folyamattá teszi bármi, ami belső elhatározásból születő, az időszigeteket folyamattá összekötő tevékenység, amelyben képességeink kibontakoznak. Szendi Gábor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat