Én jól ismerlek téged, néma bánat: te vagy az élet fájó, nagy honvágya, csillagtalan homályban úszó bárka vagy, sóvár szív szerelmes, bús magánya.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy ismernélek, Ismeretlen! Téged, mélyen lelkembe nyúlva, életem, mint viharzás, összedúlva, Megfoghatatlan, Rokonom benn! Úgy ismernélek, szolga lényed. Friedrich Nietzsche
2. Mint néma csónak parttól az éjszakába, úgy távolodik lelkemtől a lelked. Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindig távolabb.
3. A bánat, mint egy nagy óceán. Mély, sötét és nagyobb mindannyiunknál. A fájdalom pedig, mint egy tolvaj az éjszakában... csendes, kitartó, igazságtalan... egyre fogy a hittől, az időtől és a szeretettől.
4. Ó bánat, én szeretlek tégedet, mert nem vagy olyan, aki engem itthagy. Jaj! Ismerlek: te szép vagy, mivel itt vagy, sosem hagynád el, mint hûtlen cseléd, szegény szivem sötét, bús tûzhelyét. Francis Jammes
5. Hiányod homályos szürkeség, szomjúhozlak, sóvárgom érted, jól tudom, nem vezet visszaút, elindulok, talán elérlek.
6. Szivárvány, vagy valami más, egy fájdalmas szívdobbanás, fény az éjjeli sötétben, vágy a szerelem ölében, te vagy nekem. John Cure
7. Halott vagyok miattad, s mit se bánod; látod, hogy sorvadok, s nem szánsz miatta; a szerelem bensőmet fölkavarja, s mind keményebbé válsz, gyötör hiányod.
8. Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék, Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol, Bûnben elmerült, tisztátalan lélek, Kíváncsi vagy, milyen a halál?
9. Magányból és könnyből, láncot fon a Bú... Hû szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan nekem ront, s letarol. Könnyû a dolga. Hagyom magam. Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt. Fekete köd borul körém: Rád emlékszem. S mint álmos méz-pók tapadós csápjai, Kinyúlnak felém kín-szavaid... Iszapos csillaggá csordulva üzenik: Hogy... nem szeretsz... Kedvesem. Pálnagy László
10. A magány olyan, mint a tenger hullámai: váratlanul átcsap rajtad, és elborít, de mire észreveszed, már el is tûnt, és ez ismétlődik újra és újra.