Magányból és könnyből, láncot fon a Bú... Hû szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan nekem ront, s letarol. Könnyû a dolga. Hagyom magam. Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt. Fekete köd borul körém: Rád emlékszem. S mint álmos méz-pók tapadós csápjai, Kinyúlnak felém kín-szavaid... Iszapos csillaggá csordulva üzenik: Hogy... nem szeretsz... Kedvesem.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha gond vagy bosszúság napomat árnyba vonja, s forró csókjaidat csak úgy lanyhán viszonzom én - ne gondolj semmi rosszra, ne kételkedj s ne haragudj! (...) Nem hagylak cserben én, de ha te elhagysz engem, vád csap rád, magány, rettenet, s belátod: csúf a sors, s becsülni kezded csendben fanyar, hûvös szerelmemet. Jakov Petrovics Polonszkij
2. Még nem tudom, mi vagy nekem, áldás, vagy büntetés. De elfogadlak, mint erem e lázas lüktetést. Hát vonj a sûrû méz alá, míg szárnyam-lábam befenem, s eláraszt villogó homállyal az irgalmatlan szerelem. Szabó Magda
3. Mint magányos lovast az este, Ugy ér a bánat engemet, Gyereksírás jön fel szívemből, Könnyûim csöpp csengői csengenek. Szép Ernő
4. Halott vagyok miattad, s mit se bánod; látod, hogy sorvadok, s nem szánsz miatta; a szerelem bensőmet fölkavarja, s mind keményebbé válsz, gyötör hiányod.
5. Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat, Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat. De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz, Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Children of Distance
6. Én jól ismerlek téged, néma bánat: te vagy az élet fájó, nagy honvágya, csillagtalan homályban úszó bárka vagy, sóvár szív szerelmes, bús magánya. Antonio Machado
7. Szeretlek, mint földi üdvösségem teremtőjét. Ha téged nem bírhatnálak, elsötétülne életem, de kínos éjjelét nem vigasztalnák csillagok; a fájdalom széttépné szívemet, és szabadulásérti könyörgésem az átok visszapattanó szavai lennének. Szendrey Júlia
8. Úgy ismernélek, Ismeretlen! Téged, mélyen lelkembe nyúlva, életem, mint viharzás, összedúlva, Megfoghatatlan, Rokonom benn! Úgy ismernélek, szolga lényed. Friedrich Nietzsche
9. Szeretlek én, mint harmat azt a kelyhet, Mit hûvös-vizû rét hajadba rejtett, Szeretlek én, mint fészkét a madár, S elfáradt lelkem hozzád visszajár.
10. Bús az élet, de balga, aki gyászol; Bozótok közt, csendes és árva pásztor, Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem. Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol; Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem! Tóth Árpád