Ugrás a tartalomra
Én megpróbáltam. Megpróbáltam jó férj lenni. Megpróbáltam jó apa lenni, becsületes állampolgár, aki betartja a törvényt és befizeti az adóját. Megpróbáltam bízni a barátomban, megpróbáltam mindent újrakezdeni. Igyekeztem. Még akartam is! Isten a tanúm, én próbáltam más ember lenni. Próbáltam jó ember lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és még úgy is belém rúgjanak. Szóval maradjunk annyiban, barátom, hogy nekem nem áll jól a jó.
Kapcsolódó idézetek
-
Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.
-
Akartam jó lenni, de nem ment,
rájöttem, hogy nem lennék szabad.
Akartam más lenni, de jobb így,
bezárt szívem legyen szabad!
Pokolgép
-
Próbáltam élni, ahogy apám tanított,
Istennel szembenézve, s ha hátat fordított,
Akkor is emberként, férfiként élni meg,
Jóból ha kevés jutott, hát azt becsülni meg.
Ismerős Arcok
-
Ma próbáltam jobb ember lenni, de a világ nem hagyja.
Kasie West
-
Némely ember kétségbeesetten próbálkozik jónak látszani. Ez sokkal jobban sikerülne neki, ha törekedne jónak lenni.
Charles Haddon Spurgeon
-
Az emberben felmerül néhanapján a kérdés, hogy megéri-e a fáradság. Nem tudom. (...) Valamikor én is azt hittem, amit sokan mások, hogy a kezdetektől megválthatom a világot. Mindent odaadtam. (...) Mert én ilyen vagyok. (...) Vagy fenékig ürítem a poharat, vagy hozzá se nyúlok. Semmire se mentem vele. A világ ugyanúgy rossz irányba halad. És tudod, mi a furcsa? Nem érzem magam vesztesnek. Sem azt, hogy elárultak. Személyes ügy, barátom, az igazságszolgáltatás.
-
Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.
Molnár Ferenc
-
Nem hiszek abban, hogy ha jóságos vagy, akkor jó dolgok fognak történni veled. Minden teljesen esetleges és véletlenszerû. Néha rossz dolgok történnek jó emberekkel és néha jó dolgok rossz emberekkel. De ha jó dolgokat próbálsz tenni, akkor legalább olyasmivel töltöd az idődet, ami megéri.
Helen Mirren
-
Nem alkuszom meg többé! Az ember éljen olyan életet, amely méltó önmagához, a vágyaihoz... Eddig mindent csak jobb híján tettem, rossz szájízzel, tengődve. De most belekóstoltam abba a határtalan érzésbe, hogy élek. Érzem, hogy élek. És nem adom fel, így akarok most már élni, mindig. Ha belebukom, szörnyû lesz, de akkor is elmondhatom legalább, hogy megpróbáltam.
-
Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet...
Örkény István