Én most olyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

Kapcsolódó idézetek

1. Itt - szívem mellett, itt rágja egy féreg... Érzem, mint mardossa azt... A halált én magammal hordom! - Szárazak szemeim, mint a mező az aszály idején! Orcám sárga, mint az érett kalász. Érlelődöm én is a betakarításra. Lehullott testem, mint a megszedett szőlőtő. Közel van a lemetszés ideje. Légyen meg a te akaratod. Kármán József
2. Szeretném, ha száz kezem volna, hogy dolgozhatnám sokat, megmérhetetlen sokat. De vannak napok (eleinte csak pillanatok, később órák, most már napok), amikor lelkemre nehezedik valami megmagyarázhatatlan, sejtelmes borongás, s a két kezemet is sokallom; amikor sötétnek, hidegnek látom az egész világot; amikor csak egyetlenegy gondolatom van: a halál. A halál, mely orozva lep meg. Talán épp abban a pillanatban rántja ki kezemből a tollat, amikor áradozó szívvel írom: de szép az élet, ó de szép! Benedek Elek
3. Látom lenn a halált e szép kor magasából, mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál. Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat; míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat, fonákunkon élő halál. Jean Cocteau
4. Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltûntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem. Szabó Magda
5. A boldogság itt van, egészen közel, úgyszólván karnyújtásnyira. Amikor előre hajolok, hogy megérintsem, fejem nekiütődik a vastag üvegfalnak; hát ilyen közel.
6. Szeretném egyszer látni kívülről, föntről, hogy miféle settenkedő módban, milyen kacskaringós utakon érkezik el hozzám az a pillanat, amikor - sokszor mélyen fájdalmas élményként, de mégis visszavonhatatlanul - lemondok valamiről, feladok valamit, talán legpontosabban úgy mondhatom, hogy elveszítek valamit.
7. Csak itt-ott néhanap, ha megpillantok közelemben az ágakon egy-egy énekes madarat, fog el gyermeki fájdalom, a vég riaszt meg engem, nem látni, hallani ily szépet lenn, a hant alatt. Stanislav Kostka Neumann
8. Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig. Úgy kell gondolni rá, mint utolsó lapjára egy olyan könyvnek, amelyet még olvasok. Anatole France
9. Megbabonázva nézem a szempárt, a mélybarna, majdnem fekete szemeket, és érzek valamit, amit általában csak egyetlenegyszer érez az ember az életben, már akinek egyáltalán megadatik... érzem, hogy elkap, magával sodor egy erő, amelynek nem is próbálok ellenállni, mert a csontjaimban, a sejtjeimben tudom, hogy minden ellenállás hiábavaló, elkap, magával sodor és a világmindenség legtetejére repít, ahonnan ellátok a legtávolabbi égitestekig és még azokon túl, ahonnan belelátok a föld gyomrába, ahonnan lelátok az óceán fenekéig... Sok ezer év örömét és fájdalmát látom azokban a szemekben, napkeltét és napnyugtát, holdat és csillagokat, mediterrán narancs- és olajfaligeteket, sivatagot és esőerdőt, szikrázó-tajtékzó hullámokat látok. Szeretnék elmerülni azokban a hullámokban, és örökre köztük maradni.
10. Amikor a halál elragadja az embert, mindig az élet végének emez oldaláról ragadja el. Hátulról tör rá a halál, s itt éri utol még életében. William Faulkner