Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik. De a káosz után rend kell, hogy legyen, s így lesz, bízom benne. A gyerekeknek ezért kell ismerni a gyökereket, s tudni, hogy a világ nem az, amit mindenütt látnak, és a tévéből ismernek. A világ egész másutt kezdődik. A saját bensőmben, aztán a családnál, aztán a közösségeknél. Amik már nincsenek. De mintha egyre születnének.

Schäffer Erzsébet
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Én abban hiszek, hogy az emberek változnak. Hogy képesek vagyunk alkalmazkodni egymáshoz, egyre jobban odafigyelni a másikra, az igényeire, és észrevenni, hogy a tevékenységein hogyan hatnak a környezetünkre. Folyton változunk. A folyamat része az is, hogy a változást észrevegyük, pláne egy családban, ahol mire kettőt pislantasz, a gyerekeid már felnőttek.
  2. Nem gondolom, hogy egy társadalomnak végzete a tanult tehetetlenség. Meg kell próbálni megtörni az önmagukat megerősítő ciklusokat, optimistának kell lenni abban az értelemben, hogy megtaláljuk a lehetetlen helyzetekben is a pici lehetőségeket. Pléh Csaba
  3. Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.
  4. A gyerekek játékos mosolyukban megmutatják nekem a mindenkiben lakozó Istent. (...) Ezek a gyerekek emlékeztetnek az élet értékeire, különösen a fiatalok, akiket még nem érintett meg a gyûlölet, az előítélet és a kapzsiság. Ma, amikor a világ ennyire zavaros, és a gondjai ennyire bonyolultak, a gyerekekre jobban szükségünk van, mint valaha. Michael Jackson
  5. Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek. Marilyn Monroe
  6. Ott van az a sok árnyék, különbség, kivétel. Mintha egy széttöredező világba születtem volna újjá, amely tüstént megváltoztatja a kérdéseit, mihelyt azt hiszem, hogy megtaláltam rájuk a válaszokat.
  7. Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek. És amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak; az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni. És amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed, hogy van valaki, aki melléd áll.
  8. Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (...) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről.
  9. Ó, tudom. Minden vágyad az, hogy lásd, összeomlik a világ körülöttem. De van itt valami, amit te még nem tudsz. Omlott már össze. Nem egyszer, nem kétszer, és valószínû, újra meg fog történni. De tudod, veled ellentétben én biztos vagyok abban, hogy a legapróbb szilánkokat is megtalálom és sokkal jobban visszaépítek mindent, mint ahogy volt. Mert tudod, csak azt vehetik el tőlem, ami nem az enyém. Szóval úgyis folytatom. Mert hiszek magamban. Mert tudom, hogy mire vagyok képes. És tudod, mit? Fájjon csak a fogad arra, ami az enyém. Tedd meg nyugodtan. De soha ne felejtsd el: előtted is ott állt a lehetőség. Te is megkaphattad volna. De valamiért nem neked adta az élet. Oravecz Nóra
  10. Akinek családja van, gyerekei, az tudja, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy terveztük. Épp ettől olyan érdekes. Az élet (...) tele van izgalommal.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat