Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden - velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, miatta zavartam el Z.-t, hárítottam el a házassági ajánlatokat, küldtem vissza G. jegygyûrûjét, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása.

Szabó Magda
🔮 Jövőkép ✍️ Író
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltûntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.
  2. Az életben, pont amikor a legkevésbé várnád, mindig történik valami, ami mindent megváltoztat, így én is várok, még várok egy kicsit, aztán ha mégsem történik semmi, akkor kénytelen leszek magam megtenni az első lépést. Fabio Volo
  3. - Egész életemben azon voltam, hogy mindig mindenkinek megfeleljek. Mégis mindig volt valaki, aki valamiért csalódott bennem. - Tudod, kedvesem, nem véletlen, hogy találkozunk bizonyos emberekkel.
  4. Milyen igazságtalan minden! Másoknak miért lehet tökéletes élete? Miért lesznek csodálatos civilizációk az enyészeté? Miért születnek egyesek alig pár percre erre a világra, s hagyják el rögtön megint? Miért vergődöm én létemnek kegyetlen csapdájába zárva? Szolgálom a szerelmet egy örökkévalóságon át szeretetlenül. Richelle Mead
  5. Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet. Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet. S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába. LGT
  6. Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
  7. Sokszor gondolom, milyen különös ez a világ. Szívből reméljük, hogy viszontlátunk valakit, sőt egészen biztosak vagyunk benne. Aztán múlik az idő, és micsoda meglepetés, amikor egyszerre bekövetkezik! Agatha Christie
  8. Ránézett, s nem látott egyebet. Ilyen a szerelem: az embert pár pillanatra elragadják gondolatai; a szeretett nő megérkezik, s rögtön elenyészik minden, ami nem rá vonatkozik, s tán nem is sejti, hogy néha egész világot töröl ki belőlünk. Victor Hugo
  9. Akkor még nem fogtam fel, hogy ez a pillanat valaminek a kezdete volt, hogy minden egyes döntés egy újabb döntéshez vezet majd, aztán még egyhez és még egyhez. Végül egyetlen, lényegtelennek tûnő döntés végiggyûrûzik az egész életünkön. Nem tudtam, hogy ez a pillanat meghatározza majd az életemet. Michelle Richmond
  10. Mielőtt megismertelek, a világom csak egy dolog körül forgott: körülöttem. És én úgy szerettem! De aztán megismertelek, és te átláttál a külcsínen. Megláttál engem, megtanítottál a bizalomra, arra, hogyan engedjünk közel valakit, és azt, hogy mit jelent igazán szerelembe esni. Nem igazán tudom leírni, mennyire is szeretlek, inkább elmondom, miért téged szeretlek. Úgy látod a világot, ahogy senki más, és mindent díjazol, beleértve engem is. Nincs a Földön hozzád hasonló. És ha te is igent fogsz mondani pár perc múlva, akkor a hátralévő életem azzal fogom tölteni, hogy a te szemeiddel lássam a világot, hogy mindent értékeljek, beleértve téged is.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat