Ugrás a tartalomra
Én úgy gondolom, hogy ha az ember valaki nagyon rondával él együtt, a végén már a rondaságáért is szereti. Én úgy gondolom, hogy az igazi rondaságok szenvednek igazán szükségben, és ezért náluk van az embernek a legtöbb esélye.
Kapcsolódó idézetek
-
Furcsa, hogy azok a dolgok, amikért úgy érezzük, hogy igazán érdemes élni, ugyanazok, amik megölhetnek. Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra is. Akiket a legjobban szeretünk, azok képesek leginkább megbántani.
-
A legjobban arra vágyunk, hogy tartozzunk valakihez. Vannak, akik első látásra egymásba szeretnek, azonnal érzik, a sors egymásnak rendelte őket. Nagyszerû érzés lehet, mint egy tündérmesében. Boldogan élnek, míg meg nem halnak. De azért általában nem ilyen egyszerû. Legtöbbünk számára ez kevésbé romantikus. Tele van bonyodalmakkal, problémákkal, lekésett pillanatokkal és elszalasztott lehetőségekkel. Nem azt mondjuk, amit kellene és nem is akkor.
-
Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
-
A legtöbb ember azzal szeret együtt lenni, akivel igazán jól érzi magát. A legtöbb ember pont azért nem akar egyedül lenni, mert akkor kénytelen önmagával lenni. És akkor szembe kéne néznie a saját félelmeivel, és netán lelepleződnének a saját maga és a külvilág számára vetített álcái, hazugságai.
-
A magány nagyszerû dolog, mégpedig két okból. Az egyik, hogy az ember egyedül lehet általa, a másik pedig, hogy nem kell másokkal lennie... A szociábilisság kockázatos dolog. Akár végzetes is lehet, mert azt jelenti, hogy kapcsolatban kell maradni az emberekkel, akik közül a legtöbben unalmasak, perverzek és ostobák, és csak azért akarnak velünk lenni, mert nem bírják elviselni a saját társaságukat. A legtöbb ember untatja önmagát, és nem igaz barátként üdvözölnek minket, hanem szórakoztatásként, mint egy táncoló kutyát, vagy valami féleszû színészt, aki tele van érdekes anekdotákkal.
-
Ha adva van két ember (...), akkor azok vergődnek hülyeségek meg fontos dolgok miatt is, de akik a legközelebb állnak egymáshoz, azok megtalálják a módját, hogy túljussanak ezeken a dolgokon.
Adam Silvera
-
Nem tudom pontosan megfogalmazni, voltaképpen mit is értek azon, hogy két ember összeillik. Talán azt, hogy ha együtt vannak, megszûnik a magány. Minden emberi szenvedések legnagyobbika, a magányosság akkor a leggyötrelmesebb, ha emberek között, még inkább, ha társunk mellett érezzük. De ha ráakadunk arra az emberre, aki mellett szünetel a magányosság érzete, annál álljunk meg! Mert az az igazi!
-
Minden ember más és más. De azért van kétféle alaptípus. Az egyiknek mindig szüksége van valakire, a másik meg azt szereti, ha őrá van szüksége valakinek. Ha két ilyen különböző ember találkozik egymással, akkor abból örök szerelem, örök házasság jöhet létre. (...) A nagy baj akkor van, ha két olyan jön össze, akinek mindig szüksége van valakire. Ezekből lesznek azok a csúnya válások.
Bodrogi Gyula
-
De ha már mindenáron fel kell osztani az embereket szerelem dolgában, én a következőt javaslom: egyesek vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy több embert szeretnek, egymás után vagy egymást átfedve, mások pedig vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy egész életükben csak egyszer szerelmesek. Ha egyszer szerelmesek lesznek, történjék bármi is, az nem múlik el. Mert vannak, akik csak egyszer képesek rá.
-
Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.